Soros György először az OTP privatizációjakor került képbe a bankkal kapcsolatban, 1994-ben, amikor részesedést akart vásárolni benne. Az OTP volt a korábbi kommunista rendszer egyetlen lakossági bankja, így a piacgazdaság indulásakor bizonyos tekintetben monopolhelyzetben volt, ugyanakkor voltak, akik úgy gondolták, nincs nagy jövője az új helyzetben. A bank élére 1992-ben került Csányi Sándor, aki ügyesen vezette át a bankot a piacgazdaságba.
A rendszerváltáskor természetesen rögtön felmerült általában a privatizáció kérdése, a Horn-kormány 1994-es hivatalba lépésével, de különösen az 1995-ös Bokros-csomag után a folyamat nagyobb sebességre kapcsolt, már csak a kongó államkassza miatt is. Ekkor vált aktuálissá sok más iparág és bank mellett az OTP privatizációja is, miután korábban már kerültek kisebbségi részesedések például települési és tb-önkormányzatokhoz, és kárpótlási jegy cseréje útján magánbefektetőkhöz is.
Soros jelentkezik
A további privatizáció, vagyis a bank nagyobb hányadának eladása még nem volt eldöntve, mindenesetre Soros György bejelentkezett, hogy részt venne abban. Az első hírek még június végén Londonból, New Yorkból röppennek fel. Eszerint Soros Alapítvány olyan hosszú távú hazai tőkebefektetést keres, melynek hozama tartósan biztosíthatja budapesti alapítványa és egyeteme fennmaradását.
A közvetítőként felkért Demján Sándor négy konkrét lehetőséget javasolt, közülük az OTP kisebbségi résztulajdona tűnt a legígéretesebbnek. Soros induló ajánlatként egy kétlépcsős – 5, majd 10 milliárdos – tőkeemelést kínált fel, amellyel névértéken mintegy 25 százalékos tulajdonrészhez jutna a legnagyobb hazai takarékbank portfoliójából. A nyilvános ajánlatnak azonban – részint szakmai, részint politikai megfontolásból – egyre több ellenzője akadt. Előbb csak az összeg mérséklődik 5 milliárdra, majd október közepén a részvények reális érték-becslését, a privatizációs szervezet, az Állami Vagyonügynökség (ÁVÜ) és a kormány megegyezési szándékát kétségesnek találva az ajánalattevő csalódottan visszalép.
