Tóth Alex is megsérült, de mi lesz Gróf Dáviddal? – Robbie Keane elárulta
Dibusz Dénes állapotáról is kérdezték a Fradi edzőjét, aki mellett Varga Barnabás beszélt a salzburgi várakozásairól.
Dibusz Dénes állapotáról is kérdezték a Fradi edzőjét, aki mellett Varga Barnabás beszélt a salzburgi várakozásairól.

Hajdu Attila úgy látja, nem lesz gond a magyar bajnok továbbjutása.

A magyar középpályás élete teljesen máshogy alakulhatott volna, ha a klub vezetése nem vétózza meg a távozását.

A Bundesliga hét végi folytatására készülő Bayer München kiütéses győzelmet aratott Salzburgban.

A vörös csapatot közel kilenc évig irányító edző figyelemmel követi a Liverpoolt.

A Braga az Union Berlintől, a Real Sociedad pedig a Salzburgtól csente el a három pontot.

A téli szünet előtti két meccs az utolsó kettő lesz számára az osztrák csapatnál.

Teljesen őrült, de ez teszi őt kimagaslóan jóvá – mondta a norvég támadóról korábbi csapattársa.

A Real Madrid tartalékosan, Ramos, Varane és Benzema nélkül áll ki az Internazionale vendégeként.

A játékosnak vissza kellett térnie klubcsapatához, a Salzburghoz az osztrák karanténszabályok miatt.




A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

Amíg a Tisza Párt a megszorító csomagot bővíti, addig a kormánypárt a családok érdekeit szolgálja.

A főpolgármester a kormánnyal való megegyezés helyett tüntetésbe kezdett.

A Tisza Párt távolmaradása ellenére is sikerült Karácsony Gergelynek leráznia magáról a felelősséget Budapest csődjéért.

Van egy kis különbség az önkormányzatok által kivethető ebadó és a megszorítócsomag tervei között.

Botrány a Buckingham-palotában.

Nyilatkozott az orosz elnök sajtótitkára.

„Ritkán jár kétszeres Bl-győztes a Külügyminisztériumban!”

Sötét örökkévalósággá válik egy pesszimista forgatókönyv szerint.

Téli csodabirodalom ragyog a Millennium Háza körül.

„Azt hittük, van visszaút” – megszólalt a színművész anyósa, Dallos Szilvia.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.