Klopp ilyennek látja az új Liverpoolt, de már egy másik klubot figyel

A Liverpool vasárnap kora este a Brentford elleni összecsapással zárja a Premier League második fordulóját. Ez lesz a nyáron kinevezett vezetőedző, Arne Slot első tétmérkőzése az Anfielden. A meccset vélhetően a holland szakember elődje, Jürgen Klopp is figyelemmel követi majd, aki elmondta a véleményét az új Liverpoolról.

2024. 08. 25. 6:42
Jürgen Klopp májusban vezette utoljára a Liverpool csapatát
Jürgen Klopp májusban vezette utoljára a Liverpoolt Fotó: AFP/Paul ELLIS
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Arne Slot néhány mérkőzést már megélt a Liverpool kispadján, és múlt szombaton az első tétmeccse is megvolt. A csapat sikerrel vette az akadályt, 2-0-ra nyert az Ipswich Town vendégeként, az 1991-ben kinevezett Graeme Souness óta ezzel Slot lett az első liverpooli vezetőedző, aki győzelemmel debütált a bajnokságban. E tekintetben tehát még elődjét, a közönségkedvenc Jürgen Kloppot is túlszárnyalta, aki 2015-ben a Tottenham Hotspur elleni 0-0-s döntetlennel nyitott a Premier League-ben.

Klopp szurkol Pepijn Lijndersnek (hátul)
Klopp szurkol Pepijn Lijndersnek (hátul) (Fotó: AFP/APA-PictureDesk/Harald Dostal)

Klopp szerint Slot jó választás volt

A német mestert természetesen érdekli, hogy mi történik szeretett csapatával. Az eddigi mérkőzéseket is megnézte, vélhetően a ma 17.30 órakor kezdődő Brentford ellenit sem hagyja ki, amely Slot első hazai bajnokija lesz. Klopp úgy érzi, jó kezekbe került a Liverpool.

– Ő egy nagyszerű edző. Nagyon boldog voltam, amikor meghallottam, hogy Arne Slotot szeretné megszerezni a Liverpool. Én nem voltam benne a kiválasztási folyamatban, és ez így van rendjén. Nem vagyok egy olyan fickó, aki a háttérből irányítja a szálakat. Csak amiatt aggódtam, hogy jó edző kerül-e a helyemre. De a Liverpool gyorsan lépett, és egy rendkívül jó edzőt talált Slot személyében – értékelte utódját a német szakember az ESPN-nek adott interjújában. – Nagyon kedveltem a Feyenoord játékát, amikor ő irányította a csapatot, és láttam a Liverpool Sevilla elleni felkészülési mérkőzését is az Anfielden. Nagyrészt jó dolgokat láttam. Az Ipswich elleni bajnokin pedig a második félidő remekül sikerült. De nem az számít, hogy nekem tetszik-e. Mindenki láthatja, hogy egy igazán jó szakember, a csapat pedig, amelyet én a többségnél jobban ismerek, csodálatos. Szóval szép történet kerekedhet ebből.

Korábban szárnyra kapott olyan pletyka, hogy Klopp az első hat hónapban a háttérből segíteni fogja Slot munkáját, mivel szeretné elkerülni, hogy a Liverpool is olyan gödörbe kerüljön, mint Sir Alex Ferguson távozása után a Manchester United. Ebből semmi sem volt igaz, de Klopp és Slot azért váltott néhány szót egymással. 

– Beszéltünk egyszer-kétszer, és több üzenetet is váltottunk. De nincs semmi olyasmi, amit én elmondhatnék neki, és ne tudna magától. Csak pozitívumokat szeretnék mondani, támogatni az induláskor, hiszen mindannyian emberek vagyunk, és ő rendkívül keményen dolgozott. Amikor a meccseket néztem, meglátszott a sok munka, és az elképzeléseit is át tudta ültetni. És ez a legnagyobb dicséret, amit egy edző kaphat.

Klopp közel egy évtized után hagyta ott az angolokat. Most élvezi a legalább egy évig tartó szabadságát, de azért van, akit szívesen látna viszont.

– Nem hiányzik a munkám, de hiányolom az ottani embereket. De ha akarjuk, bármikor láthatjuk egymást a jövőben – ábrándozott a német. –  Az élet nagyon más, amikor nincs ennyi felelősségünk. Nagyon szeretek meccseket nézni, főleg a Salzburgét, mert Pep (Lijnders, a Liverpool korábbi másodedzője, a Salzburg jelenlegi vezetőedzője – a szerk.) rendkívül fontos nekem, és látni szeretném a csapat fejlődését. Láttam a Liverpool meccseit is, azokat is élveztem. Az olimpiát is követtem. Fantasztikus nyaram volt eddig. Három hetet eltöltöttünk a gyerekekkel és az unokákkal. Csodálatos volt.

 

Premier League, 2. forduló

szombat:
Brighton–Manchester United 2-1 (1-0)
Crystal Palace–West Ham United 0-2 (0-0)
Fulham–Leicester 2-1 (1-1)
Manchester City–Ipswich 4-1 (3-1)
Southampton–Nottingham Forest 0-1 (0-0)
Tottenham Hotspur–Everton 4-0 (2-0)
Aston Villa–Arsenal 0-2 (0-0)

vasárnap:
Bournemouth–Newcastle 15.00 (tv: Spíler 1)
Wolverhampton Wanderers–Chelsea 15.00 (tv: Match 4)
Liverpool–Brentford 17.30 (tv: Spíler 1)

 

 

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.