A szerb kijárási tilalom feloldása után megindultak a migránsok
A koronavírus járvány fertőzésveszélyének csökkenése együtt jár az illegális migráció megerősödésével.
A koronavírus járvány fertőzésveszélyének csökkenése együtt jár az illegális migráció megerősödésével.

Az interneten vírusként terjedt az a videó, amin három rendőrt ver meg egy csapat bevándorló.
Az elkövetők valótlan tartalmú írást, illetve álhíreket tettek közzé a koronavírus-járvánnyal kapcsoaltban.
Hajnalban Budapesten több ember összeverekedett, és többeket megkéseltek. Hat embert állítottak elő.
Folyamatosan frissülő adatbázis segítheti nemsokára az álláskeresők elhelyezkedését.

Számszerűleg az első négy hónap átlagában is csökkent a balesetek gyakorisága.
A holland drogkereskedőnél elfogásakor többek között ömlesztett és kiporciózott kábítószereket is találtak.
Évente legalább 2-3 olyan orvvadász ellen indul eljárás, aki engedély nélkül tartott madár segítségével zsákmányol.
Pénteken 45, szombaton 66, vasárnap 40 jogellenesen az ország területén tartózkodó külföldit tartóztattak fel.

Ezúttal kiskorúakat is őrizetbe vettek, mert kövekkel dobálták a rendőröket – írja a V4NA Hírügynökség.




A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

A szakértők szerint nem fenyeget súlyos árvíz.

A lakók állapota miatt riasztották a mentőket is.

Szakértők szerint életveszélyes az egyre terjedő extrém siklás.

A Tisza Párt egyik meghatározó figurája többször utalt rá: az erőszakos fellépés neveltetéséből fakad.

„A szabadságunk iránti egyedülálló elkötelezettségének elismeréseként” adta át a díjat Maria Corina Machado az amerikai elnöknek.

A brit állampolgárok életéért London lesz a felelős – fogalmazott az orosz külügyi szóvivő.

Izrael és a Hamász egymást vádolja a tűzszünet rendszeres megsértésével.

A spanyol Király-kupa nyolcaddöntőjében a tűzzel játszottak a katalánok Santanderben.

Az Union ezzel az egy ponttal feljött a bajnoki tabella 9. helyére.

A nyitónapon az esti mérkőzéseken sem borult a papírforma a férfikézilabda Európa-bajnokságon.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.