Kibabrált a számítógép világklasszis vívóinkkal a kairói vb-n
A világbajnokság mai első napján érdekelt öt vívónk magabiztosan tudta le a selejtezőt, mégsem zártunk jó napot.
A világbajnokság mai első napján érdekelt öt vívónk magabiztosan tudta le a selejtezőt, mégsem zártunk jó napot.

Kairóban a női párbajtőrözők és a férfi kardozók selejtezője nyitja a programot az év legfontosabb versenyén.

A vívó az olimpia előtti kusza időkről, a tokiói változó hangulatról és a versenyek alakulásáról beszélt.

Kétszeres egyéni olimpiai bajnokunk az első három ellenfelét legázolta az ötkarikás játékokon.

Szilágyi azzal a japánnal kezdhet, akitől a 2019-es budapesti vb-n a 32 között 12-7-es vezetésről kikapott.

Szilágyi Áron a harmadik bajnoki címére, Mohamed Aida a hetedik olimpiájára készül.

A férfiaknál nyolc, a nőknél hét kardvívónk lesz ott a Gerevich–Kovács–Kárpáti egyéni világkupa 64-es főtábláján.

Ma eldől, hogy vívásban kik lesznek az idei magyar bajnokok. A selejtezőkben nagy meglepetés nem történt.
A férfi kardozóknál a kétszeres olimpiai bajnok Szilágyi Áron győzött a Magyar Kupa 1. fordulójában.

Bármelyik válogatottat képes megverni ez a kvartett, így itt is megvan az érem-, mi több, az aranyesély.




A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

A Nagytemplom előtti korcsolyapálya az Európa legjobbja címet kapta.

Csak az áldozatot kellett őrizetbe venni.

A nagy teherautók a kisebb utakon veszélyesek lehetnek.

A Tisza Párt elnöke hiába tagadja a régi baloldali holdudvar jelenlétét, saját köre cáfolja.

Napi összefoglaló.

Elképesztő mennyiségű díszítés járul hozzá a Fehér Ház ünnepi pompájához.

Több dokumentumtervezet is elkészült – közöttük a biztonsági garanciákról – az amerikai és ukrán vezetőknek az orosz–ukrán háború beszüntetéséről folytatott tárgyalásai után – közölte kedden Volodimir Zelenszkij ukrán elnök.

Gary Anderson és Michael van Gerwen magabiztosan ment tovább.

Hiperszonikus rakétarendszer állt szolgálatba Belaruszban.

Magyarországnak igaza volt abban a kérdésben, miszerint Európa külső határát kell védeni, és csak azokat a bevándorlókat szabad beengedni, akik valóban jogosultak a menekültjogra.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.