Vívóink nem érnék be egyetlen éremmel a ma kezdődő világbajnokságon

Bő három hete férfikardcsapatunk Európa-bajnok lett Antalyában, a sportág hazai vezetése mégsem ünnepelt, mert a török városban ez lett az egyetlen érmünk, és a hagyományaink mindenképpen többre köteleznek bennünket. Válogatottunk ebből a megközelítésből vág neki a ma kezdődő kairói világbajnokságnak is.

Forrás: Magyar Vívószövetség2022. 07. 15. 6:59
20210728 TOKIO OLIMPIA 2020 A férfi kardválogatott a csapatverseny bronzmérkőzése lett. Fotó: Mirkó István (MI) Magyar Nemzet képen: képen: Szilágyi Áron Fotó: Mirkó István
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Válogatottunkat január vége óta Boczkó Gábor irányítja szövetségi kapitányként, s az olimpiai ezüst- és bronzérmes, világbajnok párbajtőröző, 45 éves szakvezető felemás érzésekkel summázott a kontinensbajnokság után:

– Hiszem, hogy a magyar vívóválogatott továbbra is nagyon erős, és őszintén remélem, hogy a világbajnokságról több éremmel térünk majd haza.

A tokiói olimpián harmadik helyezett kardcsapatunk (Szilágyi Áron, Szatmári András, Gémesi Csanád, Decsi Tamás) antalyai aranya természetesen szépen csillog, de vívóink az év első felében a világkupákon olyan jól teljesítettek, hogy az Eb-n mindenki több éremre számított. Háromszoros egyéni olimpiai bajnokunk, Szilágyi megnyerte Gerevich-Kovács-Kárpáti világkupát és a padovai Grand Prix-t, ám az Eb-n a 32 között búcsúzott, és ez úgy is kellemetlen meglepetés, hogy a későbbi győztes grúz Sandro Bazadzétól kapott ki.

Sorozatban szállították az eredményeket férfipárbajtőrözőink is, az olimpiai ezüstérmes és világbajnok Siklósi Gergely, valamint Koch Máté és Nagy Dávid egyaránt végzett dobogós helyen, csapatunk Párizsban arany-, Tbilisziben bronzérmes lett, de az Eb-n nem jött össze a remélt medál. Miként a többieknek sem, pedig női párbajtőrben Kun Anna, női kardban Pusztai Liza szintén éremesélyes volt.

Kairóban a vb-n értelemszerűen jóval erősebb lesz a mezőny, a vívósportban is már régen elmúltak azok az idők, amikor az európai nemzetek egymás között döntöttek az érmekről. A férfikardcsapatoknál a dél-koreaiak a regnáló olimpiai és világbajnokok, s a legutóbbi vb-döntőben, három éve éppen Budapesten egy tussal, 45-44-re verték a mieinket. Tokióban nem jött össze a visszavágó, az ötkarikás játékokon a csapatunkat az elődöntőben az olaszok megállították. A papírforma alapján Kairóban a négy között Szilágyiék újra az olaszokkal vívnak, a döntőben pedig jöhetnének az ázsiaiak.

Együttesünk amúgy az Eb-diadal előtt Budapesten megnyerte a világkupát, Madridban második lett, és a spanyol fővárosban a döntőben éppen a dél-koreaiaktól kapott ki. Itthon az aranyért a franciákat győzte le, az elődöntőben pedig a románokat, akik megtették nekünk azt a szívességet, hogy kiejtették a dél-koreaiakat.

Decsi András vezetőedző bizakodó:

– Sokadik világversenyünk előtt jelenthetem ki örömmel, hogy reális az esélyünk az éremszerzésre. Most sincs másképp. A nyolcért vélhetően a spanyolokkal vívunk, ott nyernünk kell. A negyeddöntőben Románia vagy Irán jöhet. Mindkét csapattal többször találkoztunk, felkészültünk ellenük. Kijelenthető, hogy elvárható a négybe jutás, ugyanakkor senki sem fog feltett kézzel pástra lépni, és mindkét rivális nagyon kellemetlen perceket szerzett már korábban. Aztán, ha sikerül eljutnunk az elődöntőig, ott másik verseny kezdődik… Ami szerintem előny a korábbiakhoz képest, az az egységünk. Koreán kívül minden válogatott átalakult, a mi állandóságunk, remélem, Párizsig sokat segíthet. Egyéniben Szilágyi Áron esetét természetesen nem lehet kikerülni. Az Európa-bajnokságig tán jobb szezont nyújtott, mint korábban bármikor, és a szakmában mindenki tudja, hogy egyedül az egyéni világbajnoki arany hiányzik a pályafutásából. Azt pedig mi látjuk, hogy mennyire szeretné azt is megszerezni… Esélye van rá, de ez a versenyszám sokesélyes.

Boczkó Gábor a következőket mondta az elutazás előtt:

– Érzésem szerint sportágunkban Ázsia már lehagyta, de mindenképpen behozta Európát, és Amerika, sőt, Afrika is jelentős erőt képvisel. Egyértelmű éremesélyesnek egyedül férfi kardozóinkat nevezném. Ugyanakkor válogatottunk rendkívül fiatal, és a párizsi olimpiáig több, további fegyvernemben is esélyünk van a kvótaszerzésre. Ehhez kell megtenni az első lépést, a mostani helyzetben különösen értékes lehet egy-egy jó csapathelyezés a jövő tavasszal kezdődő olimpiai kvalifikációs időszak szempontjából.

Kairóban a vb ma reggel a női párbajtőrözők selejtezővel kezdődik, ebben tőlünk Büki Lili, Muhari Eszter és Nagy Kinga érdekelt, Kun Anna kiemeltként a legjobb 64 között kezd, majd hétfőn. A nap másik versenyszáma a férfikard egyéni selejtezője lesz, Szilágyi Áron és Szatmári András ugyancsak kiemelt, ma Decsi Tamásnak és Gémesi Csanádnak szurkolhatunk.

A magyar vb-csapat. Férfikard: Decsi Tamás (Kertvárosi VSE), Gémesi Csanád (Gödöllői EAC), Szatmári András (MTK), Szilágyi Áron (Vasas); férfipárbajtőr: Andrásfi Tibor (BVSC), Koch Máté (Vasas), Nagy Dávid (Vasas), Siklósi Gergely (Honvéd); férfitőr: Dósa Dániel (Törekvés), Frűhauf Benjámin (Törekvés), Németh András (Honvéd), Szemes Gergő (FTC); női kard: Battai Sugár (Debreceni EAC), Katona Renáta (Vasas), Pusztai Liza (BVSC), Szűcs Luca (BVSC); női párbajtőr: Kun Anna (Tata), Muhari Eszter (Honvéd), Nagy Kinga (Diósgyőr), Büki Lili (Tata); női tőr: Kondricz Kata (Honvéd), Pásztor Flóra (Törekvés), Pöltz Anna (Ludovika), Lupkovics Dóra (Honvéd).

Női párbajtőrcsapatunk: Büki Lili, Nagy Kinga, Muhari Eszter és Kun Anna:

Fotó: MVSZ/Szalmás Péter

A világbajnokság programja:

július 15., péntek:
női párbajtőr egyéni selejtező 9.00
férfikard egyéni selejtező 13.00

július 16., szombat:
női tőr egyéni selejtező 9.00
férfipárbajtőr egyéni selejtező 13.00

július 17., vasárnap:
női kard egyéni selejtező 9.00
férfitőr egyéni selejtező 12.00

július 18., hétfő:
női párbajtőr egyéni 64-es tábla 8.30
férfikard egyéni 64-es tábla 10.00

július 19., kedd:
női tőr egyéni 64-es tábla 8.30
férfipárbajtőr egyéni 64-es tábla 10.00

július 20., szerda:
női kard egyéni 64-es tábla 10.00
férfitőr egyéni 64-es tábla 11.00
női párbajtőr és férfikard csapatverseny a legjobb nyolcig 8.30

július 21., csütörtök:
női párbajtőr csapatverseny 8-as tábla 10.00
férfikard csapatverseny 8-as tábla 11.00
női tőr és férfipárbajtőr csapatverseny a legjobb nyolcig 8.30

július 22., péntek:
női tőr csapatverseny 8-as tábla 10.00
férfipárbajtőr csapatverseny 8-as tábla 11.00
női kard és férfitőr csapatverseny a legjobb nyolcig 8.30

július 23., szombat:
női kard csapatverseny 8-as tábla 10.00
férfitőr csapatverseny 8-as tábla 11.00

Borítókép: Szilágyi Áron háromszoros olimpiai bajnokként nagy esélyes a vb-n (Fotó: Mirkó István)

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.