Drámai részletek az eltűnt szekszárdi főorvosnő ügyében, a szakértő szerint egyedül nem szökhetett meg
Legalábbis úgy véli, nehezen magyarázható.
Legalábbis úgy véli, nehezen magyarázható.

A kórház közelében, egy elhanyagolt, szemetes területen bukkantak rá.

Az egykori laktanya látott szebb napokat is.

A metropoliszok tovább híznak, a vidék pedig elnéptelenedik.

Varósziát majd ötven éve zárta le a török hadsereg. Most megnyitották kapuit, hogy borsot törjenek Ciprus és Görögország orra alá.

Mára jóformán csak az épületek csontvázai, a lecsupaszított falak emlékeztetnek az egykori létesítményre.




A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

A kiszivárgott, több száz oldalas megszorítócsomag tartalma és felépítése alapján egyértelmű: a tervezet a Tisza Párthoz köthető, és baloldali fordulatot készít elő a magyar gazdaságban.

Polgármesterre és önkormányzati képviselőkre szavazhattak.

Fegyház várhat a vádlott férfira.

A hőmérséklet enyhe marad.

Az egyházfő hivatalos látogatásra érkezett az országba.

Floridában tárgyalt a béketervről az amerikai és az ukrán delegáció.

Tízezrek tüntettek Madridban a kabinet lemondását és új választások kiírását követelve. A tüntetők korrupcióval vádolták a baloldali kormányt.

A Fradi két góllal is vezetett, de a végén meg kellett küzdenie a győzelemért.

Az orosz külügyi szóvivő egyértelműen fogalmazott.

Szumátrán már 442-re emelkedett a halálos áldozatok száma.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.