Szellemvárosok Amerikában

A metropoliszok tovább híznak, a vidék pedig elnéptelenedik.

Fotó: AFP

Flintben elviselhetetlen lett az élet. 

– Készen állok rá, hogy eladjam mindenem, amim csak van, csak hogy végre elköltözzünk és megmentsem a gyermekeimet

 – mondja a The New York Times helyszíni riportjában Charles White, pedig az ácsként dolgozó férfi szinte az egész életét a michigani városban élte le. A lakhatásuk látszólag nem került sokba, potom 450 dollárért (163 ezer forint) három hálószobás házat tudtak bérelni. De Flint példája annak a paradoxonnak, hogy van, amikor az olcsó a drága; a magas árat pedig életminőségben kell megfizetni. Hiába kínálják a helyiek a házaikat átszámolva akár néhány millió forintért, vevő nem akad, mert senki nem akar odaköltözni. 

Lepusztult városrész a New Jersey állambeli Camdenben. Fotó: Getty Images

Mégis tömegek vándorolnak el. A fénykorát 1960-ban élő, csaknem 200 ezres autóipari központot – amelynek neve az oldtimerek kedvelőiben egy száz évvel ezelőtti, igaz, kérészéletű gépkocsimárkát is felidéz – mára kevesebb mint 80 ezren lakják, többségükben feketék és szegények. Ennek fő oka az amerikai autóipar hanyatlása és szerkezetátalakulása; míg 1978-ban a General Motors nyolcvanezer főnek adott munkát a flinti gyárában, 2010-ben már csak ennek a tizedét foglalkoztatta. A két legutóbbi amerikai népszámlálás, azaz 2010 és 2020 között a flintiek nem kevesebb, mint egyötöde hagyta el a várost. Igaz, ennek egy sokkal közvetlenebb kiváltó oka is volt az általános hanyatlásnál, noha szorosan összefügg vele. A 2010-es évtizedben Flint olyan súlyos ivóvízválságot élt át, hogy az a világsajtót is bejárta. Több ezer gyerek kapott ólommérgezést a közművek elhanyagolása miatt, sőt a rossz ivóvizet egy halálos áldozatokat is követelő Legionella-fertőzéssel (az úgynevezett légiós betegséggel) is összefüggésbe hozták. A fokozatos lepusztulás negatív spiráljának a következő az ijesztő logikája: először leépül a város fő vagy egyetlen megélhetési forrása, ezért sokan eleve elköltöznek, más munka után nézve. Ezután a kevesebb munkavállaló kevesebbet adózik, továbbá kevesebb helyi szolgáltatást is tud eltartani, ezért tovább apadnak a város fő bevételi forrásai. Flint az ezredfordulóra 30 millió dolláros adósságot halmozott fel. Megszorításokra kényszerült, így azon akart nagyot spórolni, hogy a vizet többé nem a Detroitot is ellátó Huron-tóból nyerte, hanem a helyi folyóból – mégpedig ócska ólomvezetékeken. A városvezetés gondatlanságával párosulva ez vezetett a mérgezéshez, az pedig perek sokaságához és a fokozott elvándorláshoz.  

Flint szemléletes példa az amerikai városok jelentős részének elnéptelenedésére, de a szellemtelepülések kialakulása már olyan széles körű, hogy külön szakirodalma van. 

– Az ilyen városok két alapvető jellegzetességgel bírnak. Az egyik, hogy népességük érdemben kisebb, mint a fénykorukban. A másik: a helyben maradtak már nem azért laknak ott, mint ami a város eredeti rendeltetése volt

– mondja a témában már hét könyvet megjelentetett Philip Varney a Szellemvárosok: Amerika elveszett világa című dokumentumfilmben.

A jelenség persze nem új, végigkísérte az amerikai gazdaság- és társadalomtörténetet. Az 1879-ben az arany- és szénbányászoknak épült, Új-Mexikó állambeli White Oaks valaha több ezer lakója például a helyi kocsmák és bordélyok mellett még operaházba is járhatott – igaz, a Billy, a Kölyök néven emlegetett banditát, a vadnyugat egyik hírhedt alakját csak az előbbiekben látták… Ám száz évvel később, az ásványkincskészletek kimerülése miatt már alig élt ott bárki is. A White Oaksszal egyidős coloradói „ezüstváros”, Ashcroft ugyanígy járt: ma mindössze kilenc házból álló skanzen, amelyet turisták és iskoláscsoportok keresnek fel. De nagy különbség, hogy míg egy évszázada az Egyesült Államok népessége 114 millió főt tett ki, ma csaknem a háromszorosát. A 336 milliós mostani lakosság – mint azt az amerikai népszámlálási hivatal számlálóján bárki folyamatában követheti – 22 másodpercenként bővül egy-egy fővel. Évi 27 millió amerikai kel útra, hogy más településre költözzön, mégpedig jellemzően északkeletről és a Közép-Nyugat térségéből nyugatra és délre. 2100-ra Amerika harmincezer városának csaknem a fele veszítheti el lakóinak legalább a nyolcadát, de akár a negyedét is a Illinois-i Egyetem kutatása szerint. Köztük olyan, nálunk is jól ismert települések, mint Detroit vagy az ohiói Cleveland, az amerikai magyarok hajdani fellegvára. De a nevadai Paradise-t sem tarthatják éppen földi paradicsomnak a lakói – öt év leforgása alatt csaknem a negyedük költözött el. Miközben persze országszerte több millió családnak lenne szüksége új otthonra, másutt milliónyi ház és lakás eladhatatlan. A Mississippi állam fővárosában, Jacksonban megjelenő The Clarion-Ledger a saját településéről írt lehangoló riportot. Ugyanott, ahol száz éve pezsgett a belvárosi élet az archív fotók tanúsága szerint, és alig lehetett akkoriban parkolni a főutcán, ma bőven lenne hely az autóknak a bedeszkázott kirakatok, bérlőkre váró irodák és törmelék előtt. A bűnözés elharapózott, a városvezetés hibájából a kukákat heteken át nem ürítették – egy év alatt csaknem négyezren szavaztak a lábukkal a 150 ezres településen. Ennél is jóval többen, 12 ezren léptek le a 210 ezres louisianai Lake Charlesból, amelyet az éghajlatváltozás tett az USA „hurrikánfővárosává”.     

Az okok számosak, mindenesetre Hawaii kivételével mind az ötven szövetségi államot érinti hamarosan a szellemvárosok jelensége. 

Az amerikaiak – családok, párok és szinglik, valamint az új bevándorlók – ma a nagyvárosok sokféle munka-, illetve szabadidős és oktatási lehetőséget kínáló vonzáskörzetei felé veszik az útjukat. Miközben például a Los Angeles-i hajléktalanok sátortáborai bejárják a világsajtót, a metropoliszt is magába foglaló megye lakossága meghaladta a tízmillió főt. A felük már spanyol ajkú. A demográfiai erőjelzések szerint a következő századforduló Amerikája már egészen más ország lesz. A demográfusok három forgatókönyve esetén 319 millióra csökkenhet, vagy akár 435 millióra is nőhet a népesség a bevándorlás mértékétől függően. A nem spanyol ajkú fehérek pedig már a 2050-es évekre kisebbségbe kerülhetnek.

Borítókép: Feje tetejére állt tábla a hurrikán sújtotta New Orleansban (Fotó: AFP)