Amikor egy frissen vásárolt termék meghibásodik, a legtöbb fogyasztó automatikusan a „garanciára” hivatkozik – tájékoztatott a Magyar Országos Közjegyzői Kamara. A köznyelvben ez gyűjtőfogalomként él, a jog azonban három, egymástól jól elkülönülő intézményt ismer: a kellékszavatosságot, a jótállást és az önkéntes – szerződéses – garanciát. Bár mindhárom a fogyasztó védelmét szolgálja, az igényérvényesítés módja és a bizonyítási teher szempontjából lényeges eltérések vannak köztük.
Kellékszavatosság: az alapjog minden vásárlásnál
A kellékszavatosság minden adásvételi szerződés alapszintű biztosítéka, hiszen az eladó köteles a szerződésben foglaltaknak megfelelő, hibátlan terméket szolgáltatni. Ha a hiba már az átadáskor fennállt – akkor is, ha csak később válik nyilvánvalóvá –, a fogyasztó két éven belül élhet a hibás teljesítésből eredő kellékszavatossági igényével. Ha a fogyasztó és a vállalkozás közötti szerződés tárgya használt dolog, a felek rövidebb elévülési időben is megállapodhatnak, de az egy évnél rövidebb elévülési határidő ebben az esetben sem érvényes.
Az első évben a jogszabály vélelmezi, hogy a hiba az átadáskor is megvolt, így ilyenkor az eladónak kell bizonyítania az ellenkezőjét. Ez azt jelenti, hogy az eladó viseli a bizonyítás terhét az első 12 hónapban, tehát neki kell igazolnia, hogy a hiba az átadás után keletkezett, ezt követően a bizonyítás terhe a vevőre hárul. A vevő kérheti a termék kijavítását vagy kicserélését, és ha ez nem lehetséges vagy aránytalan költséggel járna, árleszállítást, végső esetben pedig a szerződéstől való elállást is.
Minden tízezer forint értékű tartós fogyasztási cikkre kötelező jótállás jár
A jótállás – amelyet a hétköznapban sokszor „garanciaként” emlegetnek – ennél erősebb védelmet nyújt, mert a bizonyítási teher végig az eladót terheli. A jótállás ideje alatt vélelmezett, hogy a hiba már a gyártásból ered, ezért az eladónak kell bizonyítania, ha nem így van. Minden új, legalább 10 ezer forint értékű tartós fogyasztási cikkre kötelező jótállás jár, amelynek időtartama az árhoz igazodik: 10 ezer és 250 ezer forint között két év, 250 ezer forint felett három év. Ha például az új
mosógép két hét után meghibásodik, a kötelező jótállás alapján az eladónak kell gondoskodnia a javításról, és ha az harminc napon belül nem készül el, a fogyasztó cserére vagy vételár-visszatérítésre jogosult lehet. Sőt, ha az első javítás sem vezet eredményre, a vevő azonnal kérheti a cserét vagy a vételár visszafizetését.
Jó tudni, hogy az igényérvényesítést nem lehet a csomagolás visszaszolgáltatásához kötni. Ha a vevő már kidobta a termék eredeti csomagolását, ez nem mentesíti az eladót a jótállási kötelezettsége alól.




















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!