„Meg kell fogni a beteg kezét”
A DBC Magyarország egyik legbonyolultabb és legmodernebb létesítménye lesz.
A DBC Magyarország egyik legbonyolultabb és legmodernebb létesítménye lesz.
A tűz okait jelenleg vizsgálják – közölte a minisztérium.
A lángok a kórház egyik többszintes épületének földszintjén, egy detoxikáló helyiségben csaptak fel.
Hétfőn adták át a Köszönet a hősöknek díjat, amelyet idén száz szakorvos, háziorvos, szakdolgozó és mentő vehetett át.
A díj alapítója, az országos kórházfőparancsnok-helyettes szerint a frontvonalban dolgozók minden elismerést megérdemelnek az önfeláldozó munkájukért.
Az .hu-adott interjút Bedros J. Róbert, a Szent Imre Kórház főigazgatója, a miniszterelnök főtanácsadója.
Simicskó István szerint nem szabad megfeledkezni az ünnepek alatt szolgálatot teljesítőkről sem.
Az egészségügyi dolgozók társadalmi megbecsülése jelentősen javult a járvány alatt.
Az intézmény a szabályoknak megfelelően alakította ki a betegek ellátásához szükséges feltételeket.
A kormányfő a Szent Imre kórházban önkéntesekkel is találkozott, s megköszönte a felajánlásukat.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
A közel-keleti háborús helyzet egyre súlyosbodik.
Olaszország készül az Amerika–Irán konfliktus következményeire.
Februárban még a másodosztályban volt vezetőedző, ma már fogyatékkal élőket segít a repülőtéren.
Újabb önellentmondás, egyre többen jönnek rá, miről is szól a Tisza Párt.
A sérültek között egy nő, egy férfi és egy gyermek is volt.
London a háttérből figyelt.
Izrael atomprogramjáról Jeruzsálem hivatalosan továbbra sem nyilatkozik.
A sérültek között egy nő, egy férfi és egy gyermek is volt.
London a háttérből figyelt.
Izrael atomprogramjáról Jeruzsálem hivatalosan továbbra sem nyilatkozik.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.