Megújulnak a budavári Szentháromság tér épületei
Nagyot nézhet az, aki mostanában a budavári Szentháromság téren jár.
Nagyot nézhet az, aki mostanában a budavári Szentháromság téren jár.

Lezárultak a közbeszerzések, 2023-ra régi fényében pompázhat a Pénzügyminisztérium várbeli palotája. Íme a látványtervek és az, hogyan állítják elő újra, ami száz év alatt elpusztult.

Új szakaszához ért a királyi pénzügyminisztérium épületének helyreállítása. Íme a látványtervek.

A V. Naszályi Márta vezette budavári önkormányzat költségvetését megingatta az alapjövedelem bevezetése.

A kormány kinyilvánított célja, hogy a minisztériumok elsősorban állami tulajdonú ingatlanokban, a Parlamenthez és a Várhoz közel működjenek. Ennek nyomán költözött a miniszterelnök és hivatala a Sándor-palota mellé.

Gőzerővel folynak a Magyar Királyi Pénzügyminisztérium egykori székházának helyreállítási munkálatai. A Mátyás-templom mellett található épületben eddig – egyebek mellett – 12 ezer négyzetméteren már megerősítették a födémet.

Megnyílt a 17. Budavári Könyvünnep pénteken a Szentháromság téren. Az idei rendezvény a harminc éve elhunyt Márai Sándor előtt tiszteleg, a díszvendég az író szülővárosa, Kassa.



A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

A rendőrség keresi.

Erdélyben tartott fórumot a tárcavezető.

És ők akarnak az EU-hoz csatlakozni?

Összesen 594 ember betegedett meg, köztük 541 óvodás és 53 intézményi dolgozó.

Az ukrán hadsereg az elmúlt napokban is több támadást intézett a hazánkba irányuló kőolajszállításokért felelős oroszországi energiainfrastruktúra ellen.

Az uniós szerződés 122. cikke a célkeresztben.

A Századvég kutatóintézeti igazgatója szerint súlyos kérdéseket vet fel, hogy éppen az EU külkapcsolatokért felelős intézménynél kellett korrupció miatt nyomozniuk a hatóságoknak.

A KINCS kiadásában megjelent interjúkötetben ismert és elismert házaspárok, családok mindennapjaiba, örömeibe és küzdelmeibe pillanthatunk be.

Testvérpárra találtak a padláson.

A csaknem félmillió lelkes vármegyében mindössze 14 Tisza-szigetet találunk.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.