Kettős állampolgárság: nem gyakorlati, hanem érzelmi kérdés
Továbbra is hátrányosan érintené a felvidéki magyarokat a tervezett pozsonyi törvénymódosítás.
Továbbra is hátrányosan érintené a felvidéki magyarokat a tervezett pozsonyi törvénymódosítás.
Szijjártó Péter: A közös sikertörténetek nem csak politikai jelentőséggel bírnak.
Az Orbán-kormány példaértékű, nyertes politikát tudott folytatni Szerbiával és Szlovákiával is.
Németország és Ausztria után Szlovákia a harmadik legfontosabb kereskedelmi partnere Magyarországnak – hangsúlyozta a kormányfő.
A szlovák oknyomozó újságírót és barátnőjét 2018 február végén találták holtan családi házukban.
Szlovákia 2-1-re verte a második félidőben tíz emberre fogyatkozott Lengyelországot.
A magyar védettségi igazolványok mellett elfogadja a koronavírus elleni orosz és kínai oltóanyaggal végzett oltásokat is – számolt be a TASR szlovák közszolgálati hírügynökség.
Elképesztő aránytalanságokat tartalmaz a közútfejlesztési koncepció – mondta lapunknak Farkas Iván.
Szlovákiában bevett szokás, hogy a Felvidéken született híres embereket egyszerűen elszlovákosítják, és letagadják magyarságukat.
Eddig 200 ezer adagot szállítottak le, de az oltóanyagot mindezidáig nem használták.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Charlie Kirk haláláról emlékezett meg a fővárosi Fidesz frakcióvezetője.
És még csak szerda van! – írta a miniszterelnök.
Születésnapján köszöntötte a Fidesz frakcióvezetője a korábbi igazságügyi minisztert.
A főtitkár szerint a vizsgálat még folyamatban van.
Az Európai Unió vezetőit nem zavarja, hogy az ukránok lövik a Barátság-kőolajvezetéket.
A horvát államfő is reagált a lengyelországi incidensre.
Az európai vállalatok továbbra is jóval magasabb energiaköltségekkel küzdenek, mint amerikai és ázsiai versenytársaik.
Az Európai Unió vezetőit nem zavarja, hogy az ukránok lövik a Barátság-kőolajvezetéket.
A horvát államfő is reagált a lengyelországi incidensre.
Az európai vállalatok továbbra is jóval magasabb energiaköltségekkel küzdenek, mint amerikai és ázsiai versenytársaik.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.