Nem csak a Sajó vize bűzlik, akarat sincs Szlovákiában a kárelhárításra

Több mint kilencven napja akadálytalanul ömlik a Sajóba a bezárt Gabriella-vasércbánya szennyvize a Felvidéken. Beszédes, hogy ennyi idő alatt csak arzénból közel fél tonna jutott a folyóba. A probléma megoldására egyelőre esély sem látszik, az ügy rendezését koalíciós viták, rendszerszintű problémák hátráltatják, és segít a gondok orvoslásán az sem segít, hogy a Sajó-völgye messze esik Pozsonytól. Pedig csak egy tisztítóberendezés kellene, amellyel megszűrik a vizet.

Fotó: BACHPEKARYMATE

Ahogy a felvidéki Csoltó után, a Sajó-völgyben, a főúton haladva beérünk a mind magasabb, világoszöld fűvel borított dombok közé, a táj egyre magával ragadóbb. Egy kicsit az az érzésünk támad, mintha a Székelyföld alacsonyabban fekvő területein járnánk, valahol Balavásár és Szováta között. Persze sajnos az is igaz, hogy a gyönyörű természeti környezethez sokfelé lepusztult gyárépület, elhagyatott ház lehangoló látványa társul, amely jelentősen rombolja a kies táj képét.

Jól látszik, hogy a térség Pozsonytól messzire esik, így a Felvidék déli, délkeleti részére kevesebben figyelnek. Talán ezért is van az, hogy ezekben a hónapokban nemcsak a gazdasági elmaradottság, hanem a Sajót sújtó ökológiai katasztrófa is beárnyékolhatja a környéken élők mindennapjait.

A folyó szennyezésére ugyanis több mint kilencven nap elteltével sem találtak megoldást.

– Az Alsósajó település mellett bekövetkezett ipari szennyezést ugyanazon a napon, február 24-én észlelték, amikor kitört az orosz–ukrán háború. Ezért is fordulhatott elő az, hogy az első időkben nemhogy az országos közfigyelmet nem lehetett ráirányítani a problémára, de még a helyiek is mással voltak elfoglalva – bocsátja előre Orosz Örs, Nyitra megyei képviselő, miközben Gombaszögtől elindulunk a Sajó-völgyben a Gabriella-, más néven Siderit-vasércbánya felé. Ez egykoron a második legnagyobb vasércbánya volt Szlovákiában, amely a kassai vasműt látta el.

Nem először fordul elő hasonló

Jellemző, hogy még itt, a Kárpát-medence-szerte ismert fesztiválnak otthont adó tábornál is erőteljesen rozsdavörös a Sajó vize, amiben élővilágnak nyoma sincs, pedig innen még jó húsz-huszonöt kilométerre északra van a szennyezés gócpontja.

A felvidéki magyar politikus elmondja, hogy ő maga március elején, Gombaszögnél találkozott először a problémával, és miként a helyiek, ő is biztos volt benne, hogy valamilyen bánya, vagy zagytározó állhat a probléma hátterében.

Ebben annál is inkább biztosak voltak, mert nem ez az első eset, hogy a Sajóval hasonló gondok vannak, volt már ilyen a múltban. Példaként említette a csaknem harminc éve, 1993-ban tönkrement, a Kálvária-hegy méhé­ben húzódó Mária-bányát is, amely jó egy évtizede okozott a mostanihoz hasonló katasztrófát. Akkoriban azonban a bányának kanadai tulajdonosa volt, akit az állam olyan mértékben megfenyegetett büntetésekkel, hogy a befektető kilenc nap alatt beüzemelte a víz szűrésére szolgáló tisztítóberendezést.

Más viszont a helyzet az alsósajói, ma állami gondnokság alatt levő Gabriella-bányával, amely 2008-ban, az akkori jelentős gázáremelkedés miatt ment csődbe.

Időzített bombán ültek

A probléma egyébként ismert, mert minden bányába betörnek a felszíni vizek, ez egy természetes dolog, ami ellen mindig is küzdöttek. Tették ezt addig, amíg a bánya működött, de amikor az egészet lezárták, a hatalmas üreg elkezdett megtelni vízzel. Így persze az első pillanattól kezdve tudták azt is, hogy a szennyvíz egyszer majd túlfolyik.

Éppen ezért 2017-ben az Állami Bányafelügyelet elrendelte egy vízelvezető altáró kiépítését, amelyet el is végeztek, a csatornát a mínusz első szintre kötötték be. Így világos volt, hogy ha egyszer felér odáig a víz, akkor belefolyik majd a Sajóba. A szükséges szűrőberendezést mégsem építették ki – emlékezik vissza a felvidéki magyar politikus. A gond azonban az, hogy itt nincs magánvállalkozó, akire jelen pillanatban nyomást lehetne gyakorolni, így ahogy Orosz Örs megjegyzi:

A helyzet most úgy áll, hogy az államnak kellene a jobb kezével a bal arcára egy nagy pofont adni.

– A mostani ökológiai katasztrófa esetében kifejezetten rosszul jött, hogy Szlovákiában elhúzódó koalíciós válság van. A gond az, hogy a környezetvédelmi minisztérium az Egyszerű Emberek és Független Személyiségek párt kezében van, míg a gazdasági tárca élén a liberális SAS politikusa áll. A Sajó-katasztrófa kapcsán pedig az történik, hogy a két minisztérium egymásnak passzolgatja a forró krumplit, mindenki a másikra mutogat, keresik a felelőst – mutatja be a helyzetet Orosz Örs, aki felháborítónak tartja, hogy nem tájékoztatták az embereket a katasztrófáról és annak következményeiről.

Orrfacsaró bűz a gócpontnál

A nyilvánvalóan súlyos helyzet ellenére a térségben sokáig várták a probléma megoldását, mivel azonban nem történt semmi, levelet írtak az illetékeseknek az ügy rendezésre érdekében. Majd május elején helyben összefogtak, felszivattyúztak ezerliternyi szennyezett vizet a Sajóból, és Pozsonyban kilocsolták a környezetvédelmi tárca elé a járdára.

Azóta újabb három hét telt el, de érdemben nem sok minden történt, most is egyfolytában folyik a szennyvíz a Sajóba, pedig már online petíciót is indítottak.

Közben megérkezünk az altáróhoz, amelyet egy szalaggal lezárt területen találunk meg. Ahogy közeledünk a kifolyóhoz, egyre elviselhetetlenebb az orrfacsaró bűz. Nem csoda, hiszen minden másodpercben 17 liter, egy napon belül 1500 köbméter szennyvíz ömlik a Sajóba. Ennek az összetételéről is csak sok idő elteltével értesültek az érintettek, a mérési eredményeket ugyanis sokáig visszatartották, a sajtónak sem adták ki, végül valaki kiszivárogtatta az adatokat.

Ezek szerint 24 óra alatt 4,2 tonna vas, 38 tonna szulfát, 1,7 tonna cink, fél tonna mangán és öt kilogramm arzén jut a Sajóba. Utóbbi adatról annyit, hogy ezzel a vízben az arzéntartalom a szlovák határérték kétszázszorosa, míg az uniós határérték négyszázszorosa. A dolog érdekessége, hogy a szennyvíz színe áttetsző, a kémhatása pedig savas. Ám amikor a szennyvízzel terhelt Sajó Rozsnyó magasságában találkozik a lúgos kémhatású karsztvizekkel, akkor a fémek oxidok formájában kicsapódnak, ez festi meg rozsdavörösre a vizet.

– A helyzet az, hogy a szennyeződés egyelőre a Sajó felső szakaszát érinti, mert a fémek már ott kicsapódnak, a víz pedig felhígul. Arra lehet azonban számítani, hogy nagyobb áradásokkor a szennyeződés lejjebb jut majd, akár a Tiszába is, ami egyelőre elmaradt, mert nagyon száraz volt a tél – hangsúlyozza Orosz Örs.

Magára hagyták a végeket

Az altáróból közben a szennyvíz folyamatosan ömlik a Sajóba, nyomasztó érzés szembesülni azzal, hogy csak amióta a helyszínen tartózkodunk, körülbelül húsz-harminc köbméter zagylé jut a folyóba. Nem csoda, hogy a Sajó élővilága több tíz kilométer hosszan kihalt, ma is látni a folyópartra még kijutott, de ott elpusztult rákokat. S egyelőre senkinek sincs fogalma arról, hogy mikor tér majd vissza az élet a vízbe. Ahhoz először is meg kellene szüntetni a problémát az altárónál, ami egyszerű lenne, mert csak víztisztító berendezést kellene beüzemelni a Sajó előtti szakaszon.

– A szükséges intézkedéseknek most még nyoma sincs. Egyelőre annyit történt, hogy a bányamentő szolgálat búvárai megvizsgálták a bányát belülről, de semmi érdemlegeset nem találtak. Megpróbálták a tárlóba vezető vizeket elterelni, de nem jártak sikerrel. Elvileg van egy kétszázezer eurós keret a probléma megoldására, azonban ennél tovább nem jutottak. Egymást szidják, mindenki a másikra mutogat, és egyelőre visszafordultak a megoldás helyett. Az itteni emberek úgy érzik, hogy a központi politika nem foglalkozik velük, mivel Dél-Szlovákiáról van szó, és talán azért sem, mert a térséget részben magyarok lakják. Bár nemcsak a magyarok, hanem a szlovákok is megszenvedik a Sajó ökológia katasztrófáját.

Úgy járunk a Sajóval, mint a krasznahorkai várral, amelyet egy évtizede képtelenek felújítani, pedig minden létező módon próbáltuk ráirányítani a figyelmet a problémára

– mondja Orosz Örs. A felvidéki magyar politikus jelzi azt is, hogy a szennyezett Sajó Natura 2000-es védettségű területeken is keresztül folyik. – Ehhez képest május 20-án, amikor a Natura 2000 emléknapja volt, a környezetvédelmi miniszter olyan képeket tölt fel a közösségi oldalára, hogy a gyermekek lepkéket rajzolnak. Teszi ezt akkor, amikor ekkora ökológiai katasztrófa sújtja a Sajó-völgyet. Mintha másik bolygón élnének – fűzi hozzá Orosz Örs.

Állandósult a működésképtelenség

Miközben az elképesztő mértékű pusztulás hátterét a szennyvíz beömlésénél boncolgatjuk, megérkezik az altáróhoz Michal Kravcík hidrológus, Szlovákia-szerte elismert környezetvédő is, aki a rendszerváltás óta harcol a természet megvédéséért. A férfi értetlenül nézi azt a pontot, ahol a szennyvíz a Sajóba ömlik, és a fejét csóválja. – Amióta tudomást szereztem az ügyről, azóta nyomon követem a történteket, de a helyszínen most vagyok először. 

Szomorú, hogy az egész mögött egy államigazgatási probléma van, mert a vizek kezelését egy, az 1950-es évekbe visszanyúló kommunista modell szerint egy állami vállalat végzi, ezért a helyi és regionális szereplők teljesen kiesnek a folyamatokból.

Ha a kompetenciák helyben lennének, akkor a problémát már régen, akár két hét alatt megoldották volna. Az első nagy hibát a bányahivatal követte el 2017-ben, amely jóváhagyta, hogy az altáró szűrés nélkül vezessen a Sajóba – hívja fel a figyelmet Michal Kravcík.

A szakember szomorúan jegyzi meg: miközben általános óhaj Szlovákiában is, hogy a vizek legyenek tiszták, éppen most hagyta a kormány jóvá a 2030-ig érvényes vízgazdálkodási tervet, amely konzerválja a jelenlegi, kommunista alapokon nyugvó, működésképtelen állapotokat.

Szavai szerint ez a mostani katasztrófa a kézzelfogható bizonyíték arra, hogy a rendszer nem hatékony. Ezért van az, hogy csak 2019-ben 97 jelentősebb olyan szennyezés volt Szlovákiában, amely a vizeket károsította, ezeknek nagy részét az ipar okozta. S mivel éppen jóváhagyták az eddigi idejétmúlt vízgazdálkodási rendszert, északi szomszédunknál nem sok esély van a pozitív változásra.

Borítókép: Ömlik a folyóba a vasércbánya szennyvize, a pozsonyi minisztériumok meg egymásra mutogatnak. (Fotó: Bach Máté)