Ahogy a felvidéki Csoltó után, a Sajó-völgyben, a főúton haladva beérünk a mind magasabb, világoszöld fűvel borított dombok közé, a táj egyre magával ragadóbb. Egy kicsit az az érzésünk támad, mintha a Székelyföld alacsonyabban fekvő területein járnánk, valahol Balavásár és Szováta között. Persze sajnos az is igaz, hogy a gyönyörű természeti környezethez sokfelé lepusztult gyárépület, elhagyatott ház lehangoló látványa társul, amely jelentősen rombolja a kies táj képét.
Jól látszik, hogy a térség Pozsonytól messzire esik, így a Felvidék déli, délkeleti részére kevesebben figyelnek. Talán ezért is van az, hogy ezekben a hónapokban nemcsak a gazdasági elmaradottság, hanem a Sajót sújtó ökológiai katasztrófa is beárnyékolhatja a környéken élők mindennapjait.
A folyó szennyezésére ugyanis több mint kilencven nap elteltével sem találtak megoldást.
– Az Alsósajó település mellett bekövetkezett ipari szennyezést ugyanazon a napon, február 24-én észlelték, amikor kitört az orosz–ukrán háború. Ezért is fordulhatott elő az, hogy az első időkben nemhogy az országos közfigyelmet nem lehetett ráirányítani a problémára, de még a helyiek is mással voltak elfoglalva – bocsátja előre Orosz Örs, Nyitra megyei képviselő, miközben Gombaszögtől elindulunk a Sajó-völgyben a Gabriella-, más néven Siderit-vasércbánya felé. Ez egykoron a második legnagyobb vasércbánya volt Szlovákiában, amely a kassai vasműt látta el.
Nem először fordul elő hasonló
Jellemző, hogy még itt, a Kárpát-medence-szerte ismert fesztiválnak otthont adó tábornál is erőteljesen rozsdavörös a Sajó vize, amiben élővilágnak nyoma sincs, pedig innen még jó húsz-huszonöt kilométerre északra van a szennyezés gócpontja.
A felvidéki magyar politikus elmondja, hogy ő maga március elején, Gombaszögnél találkozott először a problémával, és miként a helyiek, ő is biztos volt benne, hogy valamilyen bánya, vagy zagytározó állhat a probléma hátterében.
Ebben annál is inkább biztosak voltak, mert nem ez az első eset, hogy a Sajóval hasonló gondok vannak, volt már ilyen a múltban. Példaként említette a csaknem harminc éve, 1993-ban tönkrement, a Kálvária-hegy méhében húzódó Mária-bányát is, amely jó egy évtizede okozott a mostanihoz hasonló katasztrófát. Akkoriban azonban a bányának kanadai tulajdonosa volt, akit az állam olyan mértékben megfenyegetett büntetésekkel, hogy a befektető kilenc nap alatt beüzemelte a víz szűrésére szolgáló tisztítóberendezést.