Szoboszlai Dominik csapattársa ezért bújt a szekrénybe
A Liverpool játékosai közül sokan elégedetlenek voltak a szembesítés során.
A Liverpool játékosai közül sokan elégedetlenek voltak a szembesítés során.

Szoboszlai Dominik klubjának az értéke 2010 óta több mint a tízszeresére növekedett.

Miközben a társak izzadtak a súlyok alatt, Szoboszlai és Alexander-Arnold lábteniszcsatát vívott egymással.

A Bournemouth magyar játékosa összehasonlította az angol és a holland bajnokságot.

Szoboszlai Dominik mindössze harminc percet játszott a Leicester ellen, mégis a meccs legjobbjának választották.

A ligakupában bombagólt szerző honfitársunk Instagram posztján érdekes dolog derült ki.

A középpályás a magyar válogatottra is utalást tett a Liverpool sikere után.

A Bayern München példáján is látszik, hogy igazságosabbá válik a Bajnokok Ligája.

Kisorsolták a ligakupa következő körének párosításait, a Liverpool és a Bournemouth egymás ellen folytatja.

A Liverpool szokásához híven a Leicester elleni Angol Ligakupa-mérkőzésen is hátrányba került.




A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

A lakásában ölték meg M. Dollit.

Ha a Tisza Párton múlik, a magyarok háborúba mennek – mondta az európai uniós ügyekért felelős miniszter az Igazság órájában.

Kezdődik a versenyfutás a pártok között.

Nem ez a nap lesz az autósok kedvence.

Az ukránok mindössze 20 százaléka számít arra, hogy a háború a következő hetekben vagy legalább 2026 első felében véget ér.

Magyar Péter brüsszeli főnöke a hatalomkoncentrációban hisz.

Az oroszok ballisztikus rakétákat és drónokat is bevetettek.

A kétszeres világbajnok rendkívül szerényen fogadta a dicséretet.

Az autógázzal üzemelő járművek tankolása bonyolódik.

Prés alatt a Tisza.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.