Szoboszlai Dominik várja a Liverpool gratulációját
Ibrahima Konaté és Diogo Jota már révbe ért a francia, illetve a portugál válogatottal.
Ibrahima Konaté és Diogo Jota már révbe ért a francia, illetve a portugál válogatottal.

Marco Rossi úgy számol, hogy a hátralévő négy mérkőzésen a magyar válogatottnak hat pontot kell szereznie a kijutás érdekében.

A Liverpool magyar játékosának góljai elnyerték a szurkolók tetszését.

A jövőt a tegnap esti blama után aligha látják fényesnek déli szomszédunknál.

A magyar labdarúgó-válogatott holnapi ellenfele, Szerbia immár nyolc mérkőzés óta veretlen idegenben.

A válogatott csapatkapitányát csak két hölgy előzi meg az Instagramon, sportoló nincsen előtte.

A Liverpool betárazott a válogatott szünetre, és futballmeccsek híján videókkal szórakoztatja a szurkolókat.

Az angol játékvezetők főnöke részletesen beszélt a Tottenham–Liverpool meccsen elkövetett súlyos hibáról.

A magyar középpályás sorra zsebeli be a dicséreteket a Liverpoolhoz való igazolása óta.

A magyar középpályás immáron a Liverpool második legértékesebb futballistája.




A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

Szürreális események árnyékolják be a kampányt.

Magyar Péter politikája veszélyes irányba viszi a közéletet.

Az elkövetőt elfogták.

A Generális Konvent elnöksége már korábban kilátásba helyezett egy ilyen lépést.

Megrázó képsorok!

Az amerikai elnöknek fogy a türelme.

A Rheinmetall üres kézzel távozik.

Az NB II listavezetője, a Budapest Honvéd csapata legyőzte a fehérvári csapatot, amely továbbra is mély válságban van.

Egy szülészetet ért légitámadás.

A politikus vitára is kihívta a Tisza szereplőit, és kijelentette: a rezsicsökkentést és a magyar érdekek védelmét csak a kormánypártok képviselik.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.