Lánszki Regő: Nagyon fontos, hogy bármit építünk, az illeszkedjen a környezetébe
Fókuszban a természet és az épített környezet összhangja.
Fókuszban a természet és az épített környezet összhangja.
Herczeg Ágnes, a Magyar Kertörökség Alapítvány elnöke úgy fogalmazott, a hazai tájépítész szakemberek évtizedek óta fontosnak tartják a magyar kertörökség megmentését, fenntartását, az örökség közkinccsé tételén dolgoznak.
A kastélyainkat körbeölelő természeti kincseinket bemutató konferenciát Fodor Gergely, a Budavári Palotanegyed megújításáért felelős kormánybiztos nyitotta meg.
A kulturális örökségünk részét képező történeti és történeti értékű kertek világviszonylatban is egyre nagyobb hangsúlyt kapnak.
Megpróbáltunk belepillantani Bardóczi Sándor, Karácsony egyik legbuzgóbb tanácsadójának tudományos munkásságába.
Andor Anikó nyerte el a nyolcadik alkalommal odaítélt Az év tájépítésze díjat, a közönségszavazás győztese Boromisza Zsombor, Az év junior tájépítésze pedig Héjjas Luca Nóra lett. Az elismeréseket A tájépítészet hónapja rendezvénysorozat keretében adták á
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
A párizsi ügyészség kiberbűnözés elleni részlege nyomoz.
Az ukrán külügy közlésére reagált a magyar külügyminisztérium államtitkára.
Volodimir Zelenszkij ukrán elnök péntek este megerősítette, hogy folytatódik az amerikai fegyverszállítás országa részére.
A köztársasági elnök szerint Európában ilyen nem történhet meg, ez teljesen ellentmond minden emberi értéknek.
Korábban arról beszélt, hogy Spanyolországban szeretne futballozni, egyelőre a Közel-Keleten folytatja világjárását.
Trump állást foglalt az illegális bevándorlással szemben.
Ezen most mindenki meglepődött, mert a játéka tényleg borzalmas volt a wimbledoni elődöntőben.
A Levél az ukrán népnek című petíció aláírói szemérmetlen nyíltsággal adták a világ tudtára, ők ukrán propagandisták.
Korábban arról beszélt, hogy Spanyolországban szeretne futballozni, egyelőre a Közel-Keleten folytatja világjárását.
Trump állást foglalt az illegális bevándorlással szemben.
Ezen most mindenki meglepődött, mert a játéka tényleg borzalmas volt a wimbledoni elődöntőben.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.