Záró üteméhez érkezett a magyar bankfúzió
Az egyesüléssel ügyfelek az ország második legnagyobb bankjának hálózatát, szolgáltatásait érhetik el.
Az egyesüléssel ügyfelek az ország második legnagyobb bankjának hálózatát, szolgáltatásait érhetik el.

A pénzügyi szakértők a következő időszakban a hitelkamatok folyamatos emelésére számítanak

Az érintetteket a Takarékbank Zrt. fiókhálózata fogadja – közölte az Országos Betétbiztosítási Alap.

Az elismerést a hátrányos helyzetű térségek iskoláinak digitalizálását segítő programjáért kapta a cégcsoport. A Takarékbankot is díjazták.

Két nagybank adja a teljes befolyást biztosító részvények megvásárlására fordítandó kölcsönt.

Meghatározó az MFB-pontok szerepe a gazdaság élénkítésében: a Takarékbank vezette konzorcium kirendeltségei öt év alatt 272 milliárd forintot folyósítottak.

Idén ősszel érdemi visszapattanásra számítanak, a kilábalás a járvány visszatérésének mértékétől függ.




A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

A fogalomról és mindarról, ami mögötte van, Megadja Gábor és Molnár Attila Károly segít eligazodni a Visszafoglalás című podcastműsorunkban.

A baloldali pártvezér még a legkisebb dolgokban sem tud igazat mondani.

Csoda, hogy túlélték.

A magyar katonák ismét bizonyítottak.

Brüsszelből semmifajta engedélyre nincsen szükség.

Zelenszkij riválisa szerint az országnak a NATO-ban a helye.

Szorul a hurok az ukrán elnök körül.

Brussels has also set its sights on Hungarians’ savings, and the money could easily end up flowing to Ukraine.

Magyarország az egyik legbékésebb állam a világon.

Szűcs felépülése a megfelelő ütemben halad.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.