Szép Ernő: Békességnek a szent nyelven ejtett neve
139 éve született a Patika, a Május, a Vőlegény és a Lila ákác szerzője
139 éve született a Patika, a Május, a Vőlegény és a Lila ákác szerzője

Tandorira nem volt jellemző, hogy verses kritikát írt volna bárkiről, ám a most megtalált szövegekben éppen ezt teszi.

Irodalmárok figyelmébe is ajánlja Tandori Dezső és Ágnes hagyatékát a váci Apor Vilmos Katolikus Főiskola.

Szárított levelekre, újságkivágásokra, személyes jegyzetekre bukkantak a katalogizálás során.

A magyar költészet napja alkalmából az intézmény két különleges produkciót tesz mindenki számára elérhetővé: Hobo Látnokok, költők, csavargók című estjét és a Tandori Dezső-emlékműsort.

Tandori Dezsőnek több évtizedes, páratlanul gazdag és sokszínű műfordítói tevékenységének elismeréséért adományozták a díjat, így is tisztelegve kivételes életműve előtt.

Ebben az évben Tandori Dezső emléke előtt tisztelegve a fiatal magyar költők és a műfordítás áll a költészet világnapján, csütörtökön megkezdődött Lipcsei Könyvvásár magyar programjainak középpontjában.
Feltűnt nekem egy kalapos férfiú. A szemét fölismertem, hiába nézett lefelé: Tandori Dezső volt, akiről mindenki tudta, hogy a „magyar klasszikus műnemben” indult az irodalomban.

Családtagjai, barátai, pályatársai és tisztelői végső búcsút vettek Tandori Dezső Kossuth- és József Attila-díjas írótól, költőtől, a nemzet művészétől a Fiumei úti Nemzeti Sírkertben.
Költői életművével, filozofikus mélységű, de felszabadultan játékos verseivel a 20. századi magyar költészet egyik megújítójaként tartják számon.



A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

Két programja van a pártnak.

Magyar Péterék mást mondanak, mint amit terveznek, csak pozíciókat akarnak szerezni.

Hatvanhét pozitív gondolatot írt a kisfiú.

A miniszter rámutatott, az egyetemisták számára fontos a nemzetközi tapasztalat.

Ukrán politológus ismerte el, hogy jogosak Orbán Viktor csatlakozás elleni érvei.

Mindent meg kell tennünk az ellen, hogy egy szláv testvérháborúból először regionális, aztán európai, majd világháború legyen.

Egy bűnbanda kriptovalutában kérte el a több tízezer dolláros „szolgáltatási díjat”.

A kihelyezett hitelösszeg 750 milliárd forint.

Egy súlyos szívbeteg magyar állampolgár az erőszakos elhurcolása után az életét vesztette.

A külügyminiszter Laoszból jelentkezett be: magyar cégek adták át az ország első központosított szennyvíztisztítóját.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.