Tandori Dezső 2019-ben, felesége egy évvel később hunyt el. Utóbbi lánytestvérei, Kálovits Antalné és Nagy Edit ekkor határoztak úgy, hogy a házaspár könyvtárának jelentős részét elajándékozzák.
– A hagyatékkal kapcsolatos szándékait Ági és Dezső nem szerződésben rögzítette, hanem mindketten a műveikben, szellemiségükben fogalmaztak meg erre vonatkozó utalásokat. Számomra nagyon fontos volt, hogy a könyvtár egyben maradjon, hiszen így láthatjuk igazán, milyen könyvek vették körül Dezsőt alkotás közben, mely kötetekhez nyúlt, kiket olvasott. Munkássága kutatásánál ez nagyon fontos szempont. Tetemes mennyiségű kiadványról van szó, amelyeket az Apor-főiskola lelkesedéssel, szeretettel fogadott, helyet is azonnal kialakított számukra – mondja Tamás Benedetta, Tandori Dezső és felesége legkisebb unokahúga.
Az örökösök döntésében a személyes kötődés is szerepet játszott, hiszen Tandori Ágnes abba az épületbe járt gimnáziumba, amelyben ma a főiskola működik – mutat rá Balássy Petra Zsófia.




















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!