Következő alkalommal velünk tartott Örkény István. Tudják, a híres író, de akkoriban egy sorát sem közölték. A főmérnök úrtól tudom, hogy ő fogalmazta 1956. október 30-án a Szabad Kossuth Rádió beköszöntőjét: „Hazudtak éjjel, hazudtak nappal, hazudtak minden hullámhosszon…” Az Egyesült Gyógyszergyárban húzta meg magát, állandó megfigyelés mellett – kegyelemből. Csodáltam, hogy ennek ellenére ír, nem érdekli, hogy a fiókjának, hogy csak mi lehetünk a közönsége, akik az erdőben bandukolva hallgatjuk az egyperceseit.
Az egyikre tisztán emlékszem, így szólt: „Rajk László külügyminisztert, a párt régi harcosát, saját kérésére halálra ítélték. A kivégzés a kölcsönös egyetértés és bizalom jegyében folyt le, kisszámú meghívott előtt.” Velünk nevetett, mintha valami kamaszkori csínytevés lenne az egész.
Volt, aki nem bírta. A messze földön híres tenor, akkoriban kalauz a MÁV-nál, a vonat elé vetette magát. Némán álltunk a sírja körül. Utána, a borozó zajában mesélte valaki: Illyés kitart. Új írást nem közöl, amíg írók vannak börtönben.
*
Apám a nyolcvanas években kiváltotta az ipart, és saját tervezésű parkettacsiszoló gépével járta a várost. Még megérte, hogy 2006. október 23-án azonosítatlan egyenruhások gumilövedékkel lőtték az ünneplő tömeget. Az a szikár, kemény ember akkor elsírta magát: Gyerekek, ne engedjétek! Ha ezek a nyakunkon maradnak, megette a fene az egészet. Nem szabad mindent elfelejteni, csak azért, mert úgy könnyebb az élet. Egy darabig talán könnyebb. Látszólag. Aztán jön a büntetés.
Borítókép: Útépítő munkás, 1960 (Fotó: Fortepan/Domonkos Endre)
Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!