Negyedszázada ment el színészóriásunk, aki visszautasította, hogy Horn Gyulától vegyen át kitüntetést
Törőcsik Mari szerint volt benne valami ősi, valami tiszta tekintély, ami nem a hatalomból, hanem a jelleméből fakadt.
Törőcsik Mari szerint volt benne valami ősi, valami tiszta tekintély, ami nem a hatalomból, hanem a jelleméből fakadt.

Nem szabad mindent elfelejteni, csak azért, mert úgy könnyebb az élet. Egy darabig talán könnyebb. Látszólag. Aztán jön a büntetés.

A legendás színművész, akit elsők között tüntettek ki a Nemzet Színésze címmel, legjelentősebb szerepeit mind a Nemzeti Színházban alakította.

Nem volt mit tenni, 1965-ben pártunk és kormányunk kiadta az ukázt: a Nemzetit fel kell robbantani.

A név- és arculatváltással Sinkovits Imre színész, Zsigmond Vilmos operatőr és Németh Antal rendező előtt tisztelegnek.

A Hit és hűség – Sinkovits Imre emlékezete díjjal olyan magyarországi és külhoni magyar jeles személyiségeket tüntetnek ki akik a legtöbbet tették a magyar kultúráért.




A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

A háborúellenes gyűlésről posztolt a miniszterelnök.

Polgármestert és önkormányzati képviselőket is választanak.

Elkel a sál, sapka, nagykabát.

Károlyi Mihály súlyosan tévedett, a politikája illúziókba sodorta Magyarországot.

Precíziós légicsapás semmisítette meg az épületet.

Sem pénzzel, sem fegyverrel nem szabad támogatni Ukrajnát, amelynek európai uniós tagságával sem lehet egyetérteni – közölte Tomio Okamura.

Orosz drónok támadtak.

Ha ez nem világos bizonyíték, akkor mi?

A magánszemélyeket ez év első hónapjaiban több kötelezettség érinti.

A magyar kapust annak ellenére is dicsérték Németországban, hogy a bajorok kiütötték a Lipcsét.

A Liverpool magyarjának kihagyott büntetőjén csámcsognak a szurkolók Angliában.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.