Adóbevallás-roham várható – miért halogatják százezrek a beküldést?
Június 2-ig 400 ezer tao és 100 ezer kivabevallást várnak.
Június 2-ig 400 ezer tao és 100 ezer kivabevallást várnak.
A károgóknak megint nem lett igazuk: nem a kultúrát véreztették ki, hanem a kultúra nevében bűnöző csalókat.
A Hevesi Sándor Színházban hamarosan indul az új évad, de a társulat a karantén idején sem tétlenkedett.
Magyar művek és a nemzeti összetartozás szelleme a Békéscsabai Jókai Színházban.
Vége a Kánaánnak, de talán nem is baj, a katarzisnak, egyfajta megtisztulásnak még hozadéka is lehet.
2010-hez képest két és félszer többet fordít a kormány kultúrára: 2019-ben 453 milliárd forintot szánt a területre, idén pedig ez az összeg elérheti az 578 milliárd forintot.
A törvénymódosítás azoknak a látvány-csapatsportágakat képviselő szövetségeknek és alapítványoknak adna lehetőséget a könnyebb beruházásra, amelyek a szükséges önerőt eddig nem tudták előteremteni.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
A párizsi ügyészség kiberbűnözés elleni részlege nyomoz.
Az ukrán külügy közlésére reagált a magyar külügyminisztérium államtitkára.
Volodimir Zelenszkij ukrán elnök péntek este megerősítette, hogy folytatódik az amerikai fegyverszállítás országa részére.
A köztársasági elnök szerint Európában ilyen nem történhet meg, ez teljesen ellentmond minden emberi értéknek.
Korábban arról beszélt, hogy Spanyolországban szeretne futballozni, egyelőre a Közel-Keleten folytatja világjárását.
Trump állást foglalt az illegális bevándorlással szemben.
Ezen most mindenki meglepődött, mert a játéka tényleg borzalmas volt a wimbledoni elődöntőben.
A Levél az ukrán népnek című petíció aláírói szemérmetlen nyíltsággal adták a világ tudtára, ők ukrán propagandisták.
Korábban arról beszélt, hogy Spanyolországban szeretne futballozni, egyelőre a Közel-Keleten folytatja világjárását.
Trump állást foglalt az illegális bevándorlással szemben.
Ezen most mindenki meglepődött, mert a játéka tényleg borzalmas volt a wimbledoni elődöntőben.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.