A békéscsabai együttes a járvány alatt sem pihent: online közvetítette többkamerás felvételről az előadásait, vetítette a mesefilmjeit és az újonnan készült tévéjátékát, a Detektívjátszmát. A színészek eközben ételt hordtak a veszélyeztetett korosztálynak, s felolvastak a Vakok és Gyengénlátók Békés Megyei Egyesülete tagjainak.
Közalkalmazottból alkalmazott
Egy pillanatra sem lebecsülve odaadásukat, vélhetően szerepet játszott a veszélyhelyzet alatt töretlenül végzett munkájukban a közalkalmazotti jogviszony, amely szigorúan szabályozza a teljesítendő munkaórákat. E szigor rugalmasabbá alakul, amennyiben megszűnik a színházakban a közalkalmazotti státus.
– Jogok tekintetében nem lesz lényeges különbség, ha már nem közalkalmazotti, hanem alkalmazotti státusban dolgoznak. Ami lényegi változás, az a bértábla megszűnése – magyarázta Seregi Zoltán, hozzáfűzve: amelynek híján a fizetések megállapításakor nem lesz megkötve a keze.
– Azt a törvényalkotó kikötötte, hogy senki nem kaphat a jelenleginél kevesebb jövedelmet. Fekete Péter államtitkár úr pedig azt ígérte: hat százalékkal emelkedik a színházak költségvetése, amit bérekre kell fordítani. Ráadásul az összeget január 1-jétől visszamenőleg megkapják a társulatok – árulta el az igazgató.
– Ez jól hangzik, azonban én a valóságtól független sajtóból úgy értesültem, hogy a tao megszüntetése ellehetetleníti a színjátszást – vetettem közbe.
– A taorendszerben közel 38 milliárd forint volt, amelyből nem egészen nyolcmilliárd jutott el a társulatokhoz. A többi eltűnt. Mindenféle trükkökkel, kamu nézőszámokkal, visszaosztással. A miniszterelnök úr biztosította a kulturális tárcát, hogy az addig be nem folyt összeg a továbbiakban a teátrumok rendelkezésére áll. Ezért az Emmi, a trükkök kivédésére, pályázatok útján, többlettámogatás címén osztja el ezt a jelentős összeget – így a direktor, aki elmondta: Fekete Péter összehívta a színigazgatókat, s megkérdezte: mikre írjon ki a minisztérium támogatást?
– A másik mantra úgy szól: a független színházak működését ellehetetleníti a kulturális kabinet a tao átalakításával – kanyarodtam vissza a témához.