Új részletek derültek ki a Tennessee-ben történt robbanásról
A mentőcsapatok eddig nem találtak egyetlen túlélőt sem.
A mentőcsapatok eddig nem találtak egyetlen túlélőt sem.

Legalább 19 embert eltűntként tartanak nyilván, miközben a családok kétségbeesve várják a híreket szeretteikről.

Áradnak a folyók az ország déli részén.

Az előrejelzések sem sok jóval biztatnak.

Két ember meghalt és több épületben jelentős károk keletkeztek.

Több százezer otthonban áramkimaradást okozott, és halálos áldozatokat is követelt az Egyesült Államok északkeleti részét sújtó téli vihar.

Megrázó felvételeket közöltek a becsapódásról.

Annak a középiskolának a közelében, ahová a rocklegenda járt.

A Nemzeti Gárda helyi fegyverraktárába evakuálták a diákokat és a tanárokat.

Az USA-beli tagállam kormányzója korábban már számos jogszabályt támogatott a gyermekek védelme és a szülők jogainak tiszteletben tartása érdekében.



A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

A Tisza az egyházakat is megsanyargatná.

A testület elnöke, Pecsenye Csaba közéleti megszólalásai és a Tisza Párt adatbázisával kapcsolatos ügyek tovább erősítik a testület függetlenségével kapcsolatos vitákat.

Nehéz lehet elhinni a kedd reggeli havazás után, de itt vannak a részletek.

A szervezők több helyszínen számos programmal készülnek.

„A Tisza Párttól nem várható, hogy kiálljanak a magyarok érdekéért, hiszen ők maguk is részei ennek a színjátéknak.”

A megállapodást rendkívül egyenlőtlen versenyre kényszerítené a magyar gazdákat.

A néppárt döntése kikövezte Európa útját a háborúba.

Families are paying the price for Brussels’ decisions.

A kínai kormány döntésének oka, hogy több halálos baleset is történt az országban, amik után nem nyíltak ki az ajtók.

Döntés született arról, hogy az Európai Bizottság hárommilliárd eurót fordít a migrációval kapcsolatos kiadásokra.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.