A vasút legyőzi a repülőt
Péntektől nem szállhatnak fel az Air France legrövidebb belföldi járatai, amelyek kiválthatók nagy sebességű vasúttal.
Péntektől nem szállhatnak fel az Air France legrövidebb belföldi járatai, amelyek kiválthatók nagy sebességű vasúttal.

Nem dolgozta le hátrányát a kötöttpályás közlekedés 2021-ben sem, de új modernizációs folyamatok indultak meg.

Csaknem csődbe ment a brexit miatt, ám a Párizst és Londont a tenger alatti folyosón összekötő Eurostar működése új lendületet vehet: öt ország 200 milliós piacát szolgálja majd

Helyzetbe hozzák a nagy sebességű vasúti járatokat: ahol párhuzamosan fut a vonat és a repülő útvonala, a kötött pályát kell előnyben részesíteni.

A TGV járművek gyártója, az Alstom szemet vetett a Siemens piacára.




A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

– Ehhez azért nekünk is lesz egy-két szavunk – fogalmazott Szentkirályi Alexandra.

Itt a holnapi időjárás.

Sértettenként több millió forintot utaltak át a gyanúsított vagy a beszervezettek számláira.

Csaknem félezer gyorshajtót mértek be januárban.

Amerikai jelentés szerint Brüsszel cenzúrával és nyomásgyakorlással avatkozott be a 2024-es európai és több nemzeti választásba.

Jönne az adóemelés, a 13. és 14. havi nyugdíj elvétele, a rezsicsökkentés eltörlése.

Deák Dániel reagált a Maja T. ügyében hozott ítéletre.

MEP Tamas Deutsch exposes Brussels’ plan.

A „magyar Frida Kahlo” művei is bemutatkoznak.

Az amerikaiak elleni Davis-kupa-párharc előtt Bardóczky Kornél szövetségi kapitány tisztázta a helyzetet.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.