Dupla tragédia a MÁV-nál: gázolt a vonat Gyulán, egy másik meg teherautóval ütközött Győr környékén
Gyulánál szünetel a vasúti forgalom, Győr és Veszprém között csak lassú.
Gyulánál szünetel a vasúti forgalom, Győr és Veszprém között csak lassú.

Három ember meghalt, a vétkes sofőr nem sérült meg.

Bayern győzelmét követően a klub bejelentette, hogy a mérkőzés utáni karácsonyi program elmarad.

Többtonnás monstrum zuhant az áldozatra Pest vármegyében.

A Miss Európa versenyen furcsa körülmények között vették el az első helyét, de így is kiemelkedő eredményt ért el.

Két ember vesztette életét Bócsa térségében.

Már nem lehet kísérletezni, a tapasztalat és a szakértelem embereinek ideje jött el.

Tragikus látvány.

Botlik Gábor mindössze 32 éves volt.




A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

Magyar Péter és a Tisza Párt közvetlen veszélyt jelent a magyarok, a magyar fiatalok életére.

A Tisza Párt egyre látványosabban áll ki az illegális bevándorlás legalizálása mellett.

A rendőrök kiállnak a kollégáik mellett.

Jön az ónos eső, figyelmeztet az építésügyi és közlekedési miniszter tizedik helyzetjelentésében.

Az amerikai elnök szerint saját morálja szab gátat a katonai beavatkozásnak.

Az országban lekapcsolták az internetet.

A miniszterelnök politikai igazgatója Európa és Magyarország jövőjéről is beszélt.

A várkapitánynak most a kard helyett hólapátot kellett ragadnia.

Imre Bence és Bánhidi Bence után újabb játékosért aggódhatunk az Eb előtt. Chema Rodríguez is értékelt.

Győrben játszottunk egy héttel a lengyelek elleni Eb-nyitány előtt, a román csapat nem jelentett gondot a magyaroknak.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.