A napokban két régi francia filmet is újra megnéztem. Nosztalgikus élmény látni az 1980-as évek elejének Franciaországát. A profi című filmben Jean-Paul Belmondo mint elárult titkosszolgálati tiszt egy volt afrikai gyarmaton végrehajtott akció után visszatér Párizsba, hogy megvédje a becsületét még az élete árán is. A másik film több mint tíz esztendővel fiatalabb. Itt Jean Reno a Leon, a profi című filmben egy rideg bérgyilkost alakít – aki egy megmentett gyermekért aztán az életét is feláldozza. Két ma is nézhető film, amely a profik világát igyekszik bemutatni. Kiderül róluk, hogy ők is érző emberek, és a becsületüket nem adják el pénzért, nekik is vannak elveik.
Mert ők így profik.
Hogy miért jutott eszembe ez a két film? Talán a címük miatt. Ugyanis napjainkban a profik kihalófélben vannak. Sajnos manapság Európában az amatőrök élik a virágkorukat. Aminek tragikus következményeit látjuk, sőt meg is szenvedjük. Néhány nappal ezelőtt sok francia csak dörzsölte a szemét, amikor a híradásokat nézte. Egy arab származású drogkereskedőt úgy szabadítottak ki a bűntársai, hogy azt a legjobb forgatókönyvírók is megsüvegelnék. A Légynek hívott bűnözőt két autóval szállították a börtönből bírói meghallgatásra. Amikor a járművek az autópálya-felhajtóhoz érkeztek, két csoport körbefogta, majd feltehetően Ukrajnából származó automata fegyverekkel tüzet nyitottak a börtönőrökre. Két halott és három sebesült tiszt a tragikus végeredmény. A kiszabadított bűnözőt és társait eddig sikertelenül keresik.
Mert a támadók profik, az őrök pedig alulfizetett hivatalnokok voltak. A francia szenátus jelentése szerint a drogbandák már olyan gazdagok, erősek, hogy sikeresen korrumpálnak bírókat, rendőröket, börtönőröket. Ami még rosszabb hír: nemcsak amatőrök, de vannak köztük olyanok, akik a becsületüket is eladják, akár a társaik halálát is okozva. Ez már igazi tragédia.
Miként az is, hogy alig néhány tucat kilométernyire tőlünk életveszélyes támadás érte a szlovák miniszterelnököt. Egy hetvenen túli férfi közvetlen közelről tudott leadni öt (!) lövést, amelyből négy el is találta Robert Ficót. Most kiderült a profinak gondolt testőreiről, hogy amatőrök. Vagy legalábbis aznap lefagytak, nem tudták megvédeni a rájuk bízott személyt. Utólag magyarázni a hibákat lehet, csak nem érdemes. A merénylet videóit nézve látható, hogy a jól öltözött, nagydarab férfiak csak kapkodnak, szétesetten mozognak a támadás alatt. Eközben a súlyosan sebesült miniszterelnök hosszú másodpercekig védtelenül fekszik a földön.
Ezután úgy gyömöszölik be az autó hátsó ülésére a gyomorlövést kapott Ficót, mint egy zsákot. Nézni is rossz. Hát még átélni, hiszen már tudjuk, hogy végig eszméleténél volt az életveszélyesen megsebesült vezető. A fájdalom, a félelem mellett biztosan átfutott rajta, hogy körülötte pánik, tanácstalanság uralkodott el azokon, akikre ő az életét bízta. Mert hitt abban, hogy a személybiztosítói profik. Ám ebben a tragikus pillanatban megmérettek és könnyűnek találtattak. Kiderült ugyanis, hogy hiába teljesít valaki jól a fizikai teszteken, a közelharcedzéseken, a lövészeteken, ha éles helyzetben nem képes azt tenni, amire kiképezték.
Nem elég profinak látszani, a sötét öltönyt és a napszemüveget decensen hordani. Mert itt nem filmszerepet kell játszani, hanem a való világban dönteni és cselekedni másodpercek alatt.
Sajnos ma olyan időket élünk Európában, amelyekről azt hittük, hogy már sosem jöhetnek vissza. De itt vannak. Véres háború, terror, szervezett bűnözés, gyengülő állam, amelyet szélsőbaloldali ideológiák őrölnek fel. A béke évtizedei alatt kellemes borzongással néztük az amerikai akciófilmek sztárjait. Akik végül mindig győznek, megmentik a gyengéket, megbüntetik a gonoszokat. Úgy néztük, hogy azt hittük, ez nálunk úgysem történhet meg. Mert Európa egy öreg, unalmas, ám biztonságos világot teremtett lakói számára. Ahol semmi szükség nincs profi politikusokra, bőven megfelelnek az ideológia által vezérelt, félművelt dilettánsok. Elég, ha néhány jól hangzó szlogent szajkóznak, nem számít a tudás, a tapasztalat, a szakértelem.
Így tekintettünk, tekintettek a katonákra, a hadseregekre is. Mint szükséges rosszra, ami csak viszi a pénzt. Ahelyett, hogy migránsok betelepítésére, erőszakos zöldítésre, LMBTQ-jogok biztosítására, nemátalakító műtétekre költenék. Nem kellettek a profi katonák, elég volt amatőr politikusok ötleteinek eszement finanszírozása. Kismamáknak tervezett gyakorlóruha (sic!), mosdók a nemüket éppen eldönteni nem tudóknak és még számtalan bugyuta dolog.
Ennek a végén most ott látjuk a nyugati hadseregeket mint önmaguk paródiáit. Üres raktárak, elavult fegyverek, motiválatlan katonák.
Akik az orosz–ukrán háború első pillanataiban gyorsan leszerelnek. Elvégre nekik ez csak egy munkahely, ők amatőrök, hiszen ezt várták el tőlük. Most meg ugyanezek a dilettáns politikusok hisztérikusan keresik a profi katonákat. Akiket aztán vágóhídra küldhetnek a biztonsághoz semmit sem konyító kormányaik.
Tudomásul kell vennünk, hogy az amatőrök ideje lejárt –vagy inkább soha nem is volt itt. Valódi profik kellenek, ha az Európai Unió túl akarja élni ezt a mély és súlyos válságot.
A legfontosabb, hogy a műkedvelő, képzetlen és műveletlen politikusokat nem szabad a kormányrúdhoz engedni. Nem ennek van itt az ideje. Legalábbis azokban az országokban, amelyek át akarják vészelni ezt a pusztító vihart. A tapasztalt, már bizonyított politikusoknak pedig sürgősen el kell kezdeni az elmúlt évtizedek amatőr hibáinak felszámolását.
A katona, a rendőr, a tűzoltó, a titkosszolgálati szakember pedig legyen az, ami. Profi. Sőt hivatása legjobbja. Mert csak így tudja elvégezni a rábízott feladatokat éles helyzetben, rendkívüli körülmények között is. Ellenkező esetben újra és újra be fog következni a baj. Már nem lehet kísérletezni, a tapasztalat és a szakértelem embereinek ideje jött el. Nekik adjunk teret, bízzuk rájuk a jövőnket!
A szerző az Alapjogokért Központ
biztonságpolitikai tanácsadója
