A legerősebb hadsereg is sebezhető a titkosszolgálatok nélkül

Az elmúlt hetek háborús történései ismét rávilágítottak arra az örök igazságra, hogy a hadseregek önmagukban soha nem képesek garantálni egy ország biztonságát. Hiába a legmodernebb technika, hiába vannak a legjobban kiképzett harcosok, ha nincs mellettük egy olyan profi titkosszolgálati közösség, amelyik egyszerre képes védekezni és támadni. Megfelelő információkkal ellátni a katonákat, felderíteni az ellenséget, illetve megakadályozni az ellenérdekelt hírszerzés munkáját.

Két olyan titkosszolgálati műveletet hajtottak végre néhány hete, ami igen ritka volt eddig, hiszen szinte valós idejű képeket is bemutattak ezekről. Mert ez már a XXI. század, amikor a médián keresztül szinte az egész világ előtt demonstrálni kell a sikert. Ugyanis ez is háborús frontvonal lett, csak ez már a hibrid háborúk korántsem szép, új világa. Azzal, hogy az akciók a végrehajtás után néhány órával nyilvánosságra kerülnek, egyben üzennek is a közeli és távoli ellenségnek meg persze a barátoknak is: mi ilyen ügyesek, kreatívak, ravaszak vagyunk, jobb lesz, ha nem kezdenek ki velünk. Régen a harcosok az izmaikat, a fegyvereiket mutogatták, hogy elriasszák a rossz szándékkal közeledőket. Ma ez már nem elég, a fedett műveleteket is be kell mutatni. Ami aztán azzal is jár, hogy egy-egy ötletet csak egyszer lehet elsütni. A titkosszolgálatnál sem működik emiatt a rutinból elvégzett munka. Ma már mindig új és új fedést, módszert kell kitalálni, ha eredményesek akarnak lenni.

Itt van most az izraeliek Ébredő oroszlánja, amely lecsapott a legfőbb ellenségére, Iránra. Hogy stílszerű legyek, ez az oroszlán 2023 októberében elaludt, ami Izrael Állam legnagyobb katonai és titkosszolgálati kudarcához vezetett. Ugyanis a Hamász úgy támadta meg őket, hogy az akkor politikailag is megosztott szolgálatok rosszul értékelték a beérkezett információkat, és nem léptek időben.

Ennek sajnos súlyos következménye lett: több száz túsz és ezrek élete. A tanulság, hogy egy szolgálat soha nem aludhat el, mert annak mindig nagy ára van. Vagy lesz, mert csak évek múlva derül ki a szakmai hiba.

De a két évvel ezelőtti rossz döntésekből tanultak az izraeli politikusok és a szolgálatok is. Az újra magára találó hírszerzés és elhárítás mozgásba lendült. Már alig emlékszünk a hírek áradatában, de 2024 januárjában a Hamász politikai vezetőjét, Iszmail Hanijét Teheránban robbantották fel. Az izraeli szolgálat még arra is figyelt, hogy a helyi segítőiket is kimenekítsék. Sőt ezt nyilvánosságra is hozták. Aminek a gyümölcseit most aratták le, hiszen az ügynökeik elhitték, hogy a segítségük után nem hagyják őket magukra. (Mint tették az amerikaiak Afganisztánban.) Ezután következett a „csipogós” műveletük a terroristák vezetői és harcosai ellen Libanonban. Több mint ezer célpontot iktattak ki.

Az izraeli humán és technikai egységek közös sikere volt ez a művelet, ahogy a mostani is. Hiszen az izraeli légierő csapásait megelőzően már napokkal, hetekkel előbb beszivárogtak a titkosszolgálati egységeik Iránba.

Nemcsak pontos adatokat adtak a célpontok kiválasztásához, hanem maguk is aktívan dolgoztak. Így tudták szinte egy időben megtámadni az iráni katonai vezetés legfontosabb tábornokait, valamint az atomprogram legértékesebb tudósait is. Emellett felszámolták a helyi légvédelmi rendszerek zömét is. Mire az izraeli vadászgépek megérkeztek az ellenséges légtérbe, addigra a titkosszolgálat különleges egységei elvégezték a dolgukat. Vezetés nélkül maradt az iráni hadsereg és hatékony légvédelem nélkül az ország. Ez a művelet nyilván hónapokkal ezelőtt indult. Hiszen ilyen magabiztosságot mutató akcióhoz rengeteg munka kell. No meg az is, hogy az ellenfél elhárítása ne sejtsen semmit. Mert ami az egyiknek siker, az a másiknak súlyos kudarc.

Nagyon hasonló jegyeket mutató műveletet láttunk néhány hete az ukrán titkosszolgálat részéről is. A Pókháló hadművelet során mélyen beszivárgott orosz területre az ukrán katonai hírszerzés. Fedővállalatokat hoztak létre, ingatlanokat béreltek, fegyvereket, drónokat csempésztek be.

Komoly ügynöki bázist hoztak létre, ami nem keltette föl az orosz elhárítás figyelmét. Nyilván kiváló volt a fedésük, jók a dokumentumaik, hiteles a legendájuk, zárt a kommunikációjuk. Aztán összehangolt támadással egy időben, de térben sok száz kilométerre egymástól mértek csapást négy orosz légibázis repülőgépeire. Noha az akció nagy valószínűséggel nem befolyásolja érdemben a háború végkimenetelét, de az orosz titkosszolgálatok és a hadsereg egy megalázó pofonba szaladt bele. Bár jellegében hasonló ez az akció, mint az izraelieké, de eredményében különbözik. Míg az izraeli szolgálatok munkájával megágyaztak a légierő sikeres műveletének, addig az ukránok csak egy demonstratív üzenetet küldtek az ellenségnek és persze támogatóiknak is. Ez azonban semmit nem von le a sikerük értékéből. Ahogy az sem, hogy bár különböző mértékben, de mindkét művelet mögött felsejlik az amerikai titkosszolgálatok árnyéka. De ez már egy másik történet.

Hogy mindezekből az akciókból van-e bármi tanulság? Rengeteg. Nyilván a világ számos pontján alaposan elemzik ezeket. Mert az okos más kárán tanul. (A buta meg a sajátjából sem.)

A hírszerzés és elhárítás hasznossága, fontossága ismét bebizonyosodott.

Ahogy az is, hogy a technikai háttér nagy jelentőséggel bír, de a humán munka nélkül csak keveset ér. A kettő együtt viszont csodákra képes. Mert mind a két művelet olyan volt, mint egy jó film forgatókönyve. Szinte hihetetlen szakmai bravúrok, űrtechnológiával párosulva. És még egyszer szögezzük le: az is bebizonyosodott, hogy a legerősebb hadsereg is könnyen sebezhetővé válik a megfelelő információk nélkül. Ami könnyen egy háború elvesztéséhez, sőt akár egy állam bukásához is vezethet. Régi igazság, hogy egy lánc olyan erős, mint a benne lévő leggyengébb láncszem. Alapvetően igaz ez a biztonságra is.

A szerző a Szuverenitásvédelmi Kutatóintézet igazgatója