Az elmúlt hetek háborús történései ismét rávilágítottak arra az örök igazságra, hogy a hadseregek önmagukban soha nem képesek garantálni egy ország biztonságát. Hiába a legmodernebb technika, hiába vannak a legjobban kiképzett harcosok, ha nincs mellettük egy olyan profi titkosszolgálati közösség, amelyik egyszerre képes védekezni és támadni. Megfelelő információkkal ellátni a katonákat, felderíteni az ellenséget, illetve megakadályozni az ellenérdekelt hírszerzés munkáját.
Két olyan titkosszolgálati műveletet hajtottak végre néhány hete, ami igen ritka volt eddig, hiszen szinte valós idejű képeket is bemutattak ezekről. Mert ez már a XXI. század, amikor a médián keresztül szinte az egész világ előtt demonstrálni kell a sikert. Ugyanis ez is háborús frontvonal lett, csak ez már a hibrid háborúk korántsem szép, új világa. Azzal, hogy az akciók a végrehajtás után néhány órával nyilvánosságra kerülnek, egyben üzennek is a közeli és távoli ellenségnek meg persze a barátoknak is: mi ilyen ügyesek, kreatívak, ravaszak vagyunk, jobb lesz, ha nem kezdenek ki velünk. Régen a harcosok az izmaikat, a fegyvereiket mutogatták, hogy elriasszák a rossz szándékkal közeledőket. Ma ez már nem elég, a fedett műveleteket is be kell mutatni. Ami aztán azzal is jár, hogy egy-egy ötletet csak egyszer lehet elsütni. A titkosszolgálatnál sem működik emiatt a rutinból elvégzett munka. Ma már mindig új és új fedést, módszert kell kitalálni, ha eredményesek akarnak lenni.
Itt van most az izraeliek Ébredő oroszlánja, amely lecsapott a legfőbb ellenségére, Iránra. Hogy stílszerű legyek, ez az oroszlán 2023 októberében elaludt, ami Izrael Állam legnagyobb katonai és titkosszolgálati kudarcához vezetett. Ugyanis a Hamász úgy támadta meg őket, hogy az akkor politikailag is megosztott szolgálatok rosszul értékelték a beérkezett információkat, és nem léptek időben.
Ennek sajnos súlyos következménye lett: több száz túsz és ezrek élete. A tanulság, hogy egy szolgálat soha nem aludhat el, mert annak mindig nagy ára van. Vagy lesz, mert csak évek múlva derül ki a szakmai hiba.