Átvilágítási jelentés: kritikus helyzetben Budapest pénzügyei
Az előzetes jelentés szerint a főváros gazdálkodása több ponton felelőtlen és kockázatos, különösen a közösségi közlekedés finanszírozásában és a költségvetési hiány kezelésében.
Az előzetes jelentés szerint a főváros gazdálkodása több ponton felelőtlen és kockázatos, különösen a közösségi közlekedés finanszírozásában és a költségvetési hiány kezelésében.

A büntetések nemcsak presztízsveszteséget jelentenek, hanem komoly anyagi hátrányt is.

Nem lehet rátolni a terhet a budapestiekre csak azért, mert a városvezetés rosszul gazdálkodik.

Próbálják átkeresztelni, de a lényeg ugyanaz.

A baloldal azzal, hogy pénzt fogadott el külföldről, kockára tette hazánk szuverenitását.

Néhány konkrét példa is megerősíti, hogyan trükköznek a gyártók.

Szentkirályi Alexandra szerint előfordult, hogy egy boltot két alkalommal bírságoltak meg az árstopok kijátszása miatt.

Nemes László pesterzsébeti alpolgármester családja előszeretettel használhatta a politikus névre szóló taxikártyáját, melyet az önkormányzattól kapott.

Olvasom, hogy az Országgyűlés költségvetési bizottságának élére kinevezett MSZP-s Vajda Zoltán korábban uniós pénzekkel trükközött.

Szépen fial a frakciótrükközés: a baloldal kevesebb képviselőt juttatott az Országgyűlésbe, mint korábban, most mégis havi hatvanmillió forinttal több pénz kapnak.




A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

Nem csoda, hogy titkolni akarta a nevelőapa, hogy mit művelt. Végül minden kiderült.

Kapu Tibor és Cserényi Gyula a Jónak lenni jó! kampányarcai, akik legutóbb a Bethesda gyermekkórházba látogattak el.

A férfival szemben a feltételes szabadságra bocsátás lehetősége nélkül végrehajtandó szabadságvesztést és eltiltást indítványoztak.

„A történet közepén egy fantasztikus nő áll” – fogalmaz az egykori DK-vezér.

Az orosz elnök elmondta a feltételeket.

Újabb orosz előrenyomulás több ukrajnai frontszakaszon.

A háború egy teljesen új, veszélyes szakaszába léptünk.

Tévesen mértek a készülékek, ezért visszamenőleg több tízezer bírság válik semmissé az Egyesült Királyságban.

Ursula and her colleagues suffered a humiliating defeat.

A kormány a Tiszával ellentétben megvédi a béremeléseket és a magyar munkavállalókat.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.