Hiába vitetné el a turulszobrot Kovács Gergely, az már védettség alatt áll + videó
A XII. kerületi városvezetés elvette a támogatást az egyházi szervezetektől is.
A XII. kerületi városvezetés elvette a támogatást az egyházi szervezetektől is.
A turulszobornál tartotta megemlékezését a párt.
Lázár János minisztériuma nem tétlenkedett, kezdeményezték a szobor ideiglenes műemléki védelem alá helyezését.
Keveset tudunk a pozsonyi csatáról, és azt a keveset is elhallgatta előlünk a múltat végképp eltörölni akaró kommunizmus – a magyar diadal nem illett bele a „bűnös nép” koncepcióba.
A XII. kerület regnáló polgármestere szerint felesleges lenne eltávolítani a turulszobrot a jelenlegi helyéről.
Kovács Gergely előre jelezte, megválna a XII. kerület Turul-szobrától.
A Debrecenben elképzelhetetlen luxusban élő volt ukrán vámparancsnok napi kapcsolatban állt Pavel Balogával, aki a határ menti „cigarettaüzletben” érdekelt.
A munkácsi turulszobor ledöntése és a Baloga klán gyűlölethadjárata után elkezdődött a kárpátaljai férfiak kényszersorozása.
A Nemzeti Jogvédő Szolgálat a Törökbecsén visszaállítandó turulos Szabadság-emlékmű ügye mellé állt.
„Ugyanazon politikai közösséghez tartozó szereplők döntöttek korábban a turul visszaállításáról, akik most a levételéről.”
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
A magdeburgi katedrálisban gyászszertartáson emlékeztek meg a karácsonyi vásáron történt támadás áldozatairól.
Az új vezetés azt közölte, hogy ezzel a lépéssel a szíriai népnek a békét és a stabilitást megteremtő nemzetközi kapcsolatok kiépítésével kapcsolatos óhajának kívántak eleget tenni.
A Star Wars világából származó új csomag jöhet jövőre.
Gyollai Dániel csodagólja is kellett a Glentoran győzelméhez az északír élvonalban.
Nem kettős mércéről, hanem egyértelmű szabályokról van szó, amelyek mindenkire, így Magyar Péterre is vonatkoznak.
Bayern győzelmét követően a klub bejelentette, hogy a mérkőzés utáni karácsonyi program elmarad.
Az utolsó évad 2025-ben érkezik.
Szentkirályi Alexandra és Böröcz László számolt be az akcióról.
A cél az, hogy a képződő hulladék a lehető legnagyobb arányban nyersanyagként hasznosuljon újra.
A miniszterelnök belbiztonsági főtanácsadója kijelentette: a szaúdi hátterű elkövető célja a félelemkeltés, a karácsony mint keresztény ünnep meggyalázása volt.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.