Tizenegy magyart nevezhet a Ferencváros a Bajnokok Ligájába
A Debrecen 2009-es szereplése óta volt, hogy egy magyar sem volt a BL-ben, most több mint tíz lehet.
A Debrecen 2009-es szereplése óta volt, hogy egy magyar sem volt a BL-ben, most több mint tíz lehet.
Sikeresnek ítélték a budapesti Puskás Arénában megrendezett Európai Szuperkupa-mérkőzés lebonyolítását.
Ha nem sikerül időben pótolni egy találkozót, úgy 3-0-s gólkülönbséggel a vétlen csapat javára írják.
A játékosok egészségének érdekében született meg a korábban már alkalmazott szabály.
A szervezők szerint a Puskás Ferenc Aréna lesz Magyarország legbiztonságosabb helye.
Az Európai Labdarúgó Szövetség (UEFA) 575 millió eurót (207,3 milliárd forintot) fizet vissza a közvetítési jogdíjakból amiatt, hogy a Bajnokok Ligája és az Európa-liga félbeszakadt a koronavírus-járványban.
A szeptember 1-jén életbe léptetett határzár miatt – a német Kicker sportlap szerint – kétségessé vált az Európai Szuperkupa-mérkőzés budapesti megrendezése.
A Fehérvár kezd a legkorábban, amely augusztus 27-én 18.30-tól mérkőzik meg az ír Bohemian FC Dublinnal.
Üres stadionok, semleges helyszínek – teljes a bizonytalanság az európai futballporondon.
Az UEFA köszönetet mondott Magyarországnak a stadionok felajánlásáért a BL- és az EL-selejtezőire.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Egyre elterjedtebb ez a súlyos betegség.
Már több mint tízezren aláírták a Nem a mi háborúnk petíciót.
Vörös Imre szerint a bulvárhíreket fogyasztó vidékiek miatt nem lehet népszavazást tartani Magyarországon.
A tűzoltók hab- és vízágyúkkal oltják a tüzet.
Az új hidegháború már titkos és infrastruktúraellenes műveletekben is zajlik.
Miközben a francia politika az Oroszország elleni szankciók zászlóvivője, az orosz piac továbbra is fontos partnere a francia filmiparnak. 2024-ben 73 francia film került bemutatásra Oroszországban.
Bulgária hétfőn jelezte: kérésre engedélyezné Vlagyimir Putyin orosz elnök repülőgépének, hogy átrepüljön légterén a tervezett budapesti csúcstalálkozóra.
A Premier League címvédője egymás után négy vereséget szenvedett, s ez rengeteg kérdést vet fel.
A magyarok leginkább Budapestre, Egerbe és Gyulára utaznak.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.