A Budapest Airport felkészült a forgalom újraindulására
Az alacsony utasforgalom időszakát olyan fejlesztésekre használták ki Ferihegyen, amelyek a normál időszakban nehézségbe ütköztek volna.
Az alacsony utasforgalom időszakát olyan fejlesztésekre használták ki Ferihegyen, amelyek a normál időszakban nehézségbe ütköztek volna.

Csak 88 ezer utas fordult meg szeptemberben a Ferihegyi Repülőtéren, 94 százalékkal kevesebb, mint egy évvel korábban.
A repülőtér szerint először az európai járatok indulhatnak el, a hosszabb távúak csak ez után.

A Budapest Airport Zrt. közleménye szerint 2019-ben 8,8 százalékkal nőtt a reptér utasforgalma, az előző évvel összehasonlítva.

A harmadik negyedévben 4,7 millió induló és érkező utazó használta a Budapest Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér termináljait – közölte az üzemeltető Budapest Airport kedden az MTI-vel.
Hat százalékkal bővült a Budapest Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér utasforgalma júliusban az egy évvel korábbihoz képest, az áruforgalom azonban jelentősen csökkent – derül ki a CAPA Aviation légiközlekedési tanácsadó cég honlapján közzétett adatokból.
Több mint 7 százalékkal nőtt a Budapest Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér utasforgalma az első fél évben az előző év azonos időszakához képest, az áruforgalom a nemzetközi trendekkel összhangban elmaradt a tavalyi volumentől – derül ki a CAPA légiközleked
Csupán távlati elképzelésnek nevezte Tarlós István főpolgármester, hogy kitelepítsék Ferihegyről a katonai és a teherszállító gépek közlekedését.




A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

Majdnem tragédia lett az autós üldözésből.

A nemzeti érzelműek vannak többen.

Mutatjuk, mire számíthat kedd estétől szerda délelőttig.

Konvergenciaprogramnak hívják, ami egészen 2035-ig megvalósítandó terveket tartalmaz.

Brüsszel háborús irányba tolja az EU-t.

Dömötör Csaba, a Fidesz európai parlamenti képviselője reagált a kiszivárgott tervekre.

Brüsszel csak meghosszabbítja az öldöklést.

Az adóhatóság közleményben tette helyre az újabb igaztalan állítást.

Aki megteheti, ne üljön autóba!

Gyertyaszentelő Boldogasszony a fény ünnepe is egyúttal.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.