Még mindig öt helyen van Kun Béláról utca elnevezve
Horthy Miklós szülővárosában egymás mellett vezet a Vörös Hadsereg út és a Ságvári Endre út.
Horthy Miklós szülővárosában egymás mellett vezet a Vörös Hadsereg út és a Ságvári Endre út.
Máig utcák, közterek, intézmények neve őrzi a kommunizmus lidérces alakjainak emlékét.
Alekszandr Puskin és Jurij Gagarin is áldozatul esett az „orosztalanításnak”.
Több állam is az „Ukrán hősök utcája” név mellett döntött. Nagy-Britannia szimbolikusan lovagi címet is adna Zelenszkijnek.
Utcanevet változtattak Svédországban a bevándorlók kedvéért; megosztó Napoleon halálának évfordulója Franciaországban. Milánóban a bevándorlók rendkívüli támogatásokhoz jutottak a járványhelyzet alatt; Svédországban senkit sem lehet tesztelésre kötelezni.
Törőcsik Mari imádta a Vas megyei Velem községet, több évtizede élt a településen, aminek a díszpolgárává is választották.
Ugyanakkor az államfő nemrég azzal az ötlettel állt elő, hogy fekete és arab személyekről nevezzenek el több száz utcát.
Egy nehezen értelmezhető utcanév formálódásának lehetőségei a városi köznylevben.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Nyáron három új támadó is érkezett a felcsútiakhoz, ugyanakkor a Németországból hazatérő Németh Andrásnak nagyon nehezen indult az új idény
A legtöbb baloldali közvélemény-kutató sem meri már annyira felülmérni Magyar Péteréket.
A vétójog az alapvető uniós értékeket testesíti meg.
KERESZTES HADJÁRAT – Nyugat-Európának a ma ismert formájában vége, visszatér a földrajzi valóság.
A miniszterelnöki főtanácsadó szerint a Tisza Párt adótervei ismét veszélybe sodorhatják a magyar családokat, a munkaerőpiacot, a nyugdíjrendszert és a vállalkozásokat.
Az EP-képviselő szerint az őszi politikai szezon első plenáris ülése feszült, politizált hangulatban zajlott.
A tanévkezdéssel megnő a fertőzések kockázata az iskolai és óvodai közösségekben is.
A vétójog az alapvető uniós értékeket testesíti meg.
A miniszterelnöki főtanácsadó szerint a Tisza Párt adótervei ismét veszélybe sodorhatják a magyar családokat, a munkaerőpiacot, a nyugdíjrendszert és a vállalkozásokat.
Az EP-képviselő szerint az őszi politikai szezon első plenáris ülése feszült, politizált hangulatban zajlott.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.