A sokak számára kimondhatatlan új utcanév minden bizonnyal nem aratott osztatlan sikert a kecskemétiek körében az ötvenes évek első felében. 1956 októberében jelenik meg egy hangulatos írás a helyi lapban, amely arról tudósít, hogy a helyiek „Zsákdugó” vagy „Gyíkló” formájúra értelmesítették a rájuk kényszerített névszörnyet. Ma már nehéz eldönteni, hogy ez a népetimológiával keletkezett, humoros névalak mennyire volt általánosan ismert a hírös városban, mindenesetre tanulságos, hogy a városvezetés 1956 decemberében ezt az esetet nem úgy kezeli, mint a forradalom idején visszaállított többi név ügyét (Gyenes tér – Marx tér), hanem „békén hagyja” a Nagykőrösi utca névformát, azzal az indoklással, hogy „élő emberekről nem célszerű utcát elnevezni”.
Más helynévfajták, például a településnevek köréből a régiségből is szép számmal idézhetünk olyan példákat, amikor a névhasználók „értelmesítették” a számukra már elhomályosult jelentésű helyneveket: Sükesdfalva – Süketfalva, Káliz –Budakalász, Lancsuk – Lánycsók. A „Zsákdugó” és a „Gyíkló” nem futott be ilyen fényes karriert, az átpolitizált utcanevek ezen markáns példájára pedig már csak egy-egy régi újsághirdetés emlékeztet: „aki kíváncsi a sok nyereményre, az tekintse meg a Jacques Duclos utcai divatáruüzlet kirakatában”.
Ez a kis helytörténeti epizód is jól mutatja, hogy érdemes körültekintően közelíteni az utcanevek – vagy tágabb értelemben a helynevek – hivatalos használatának, kezelésének, átalakításának ügyéhez, hiszen sok közülük évszázados múltra visszatekintő darabkája a helyi és nemzeti nyelvnek, kultúrának.
Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!