Zsákdugó és Gyíkló

Egy nehezen értelmezhető utcanév formálódásának lehetőségei a városi köznylevben.

A történelmi-társadalmi változások szóhasználatunkat is befolyásolják – különösen igaz ez a tulajdonnevekre, leginkább a személy- és helynevekre. Az egyik leginkább változásérzékeny névfajta az utcanevek, közterületi nevek csoportja, amelyből a XIX. század végétől fokozatosan kiszorultak a természetes-közösségi névadással keletkezett, hagyományos, főként sajátosságra utaló formák (Hosszú utca, Iskola utca, Hatvani utca), és helyüket az emlékállító célú hivatalos nevek vették át (Kossuth utca, Petőfi utca). Ez utóbbiak pedig gyakran – rendszerek és ideológiák szimbólumaként – nem bizonyultak időtállónak (elég csak a talán legismertebb példára utalni: Sugár út – Andrássy út – Sztálin út – Magyar Ifjúság útja – Népköztársaság útja – Andrássy út).

A címben felidézett két név kevésbé szokványos utcanévtörténet szereplője. A történet Kecskemét egyik legrégibb utcájához, a vasútállomástól a belváros felé vezető, patinás, sárga macskakövekkel kirakott Nagykőrösi utcához kötődik. A városban alighanem ennek az utcanévnek igazolható legkorábbról, majd kisebb alaki változásokkal folyamatosan a jelenléte: már 1562-ben feljegyezték a budai szandzsák összeírásában Kőrös utca néven, majd Kőrösi nagy utcza, később Nagykőrösi utca formában élt tovább egészen máig.

A XX. század ideológiai indíttatású névváltoztatási viharai azonban ezt a nevet sem hagyták érintetlenül. 1945 után a helyi vezetés számos nagy múltú elnevezést munkásmozgalmi figurák nevére cserélt föl. A városi iratok alapján, amelyeket Erdélyi Erzsébet idéz a kecskeméti utcaneveket bemutató kötetében, 1952-ben a „Kecskeméti Nemzeti Bank ifjúsága” fordul azzal a kéréssel a Városi Tanácshoz, hogy a Nagykőrösi utcát „Beloanisz Elvtársról” nevezzék el, „a nemzetközi munkásmozgalom nagy harcosának” tiszteletére. A tanács válaszában a kérdést elutasítja, de arról értesít, hogy Beloiannisz nevét másik tér kapja, a Nagykőrösi utcából pedig Sztálin út lesz. Két hónappal később viszont mégis döntés születik arról, hogy a hányatott sorsú utca ezentúl Jacques Duclos (ejtsd: zsákk dükló) francia kommunista politikus nevét fogja viselni.

A sokak számára kimondhatatlan új utcanév minden bizonnyal nem aratott osztatlan sikert a kecskemétiek körében az ötvenes évek első felében. 1956 októberében jelenik meg egy hangulatos írás a helyi lapban, amely arról tudósít, hogy a helyiek „Zsákdugó” vagy „Gyíkló” formájúra értelmesítették a rájuk kényszerített névszörnyet. Ma már nehéz eldönteni, hogy ez a népetimológiával keletkezett, humoros névalak mennyire volt általánosan ismert a hírös városban, mindenesetre tanulságos, hogy a városvezetés 1956 decemberében ezt az esetet nem úgy kezeli, mint a forradalom idején visszaállított többi név ügyét (Gyenes tér – Marx tér), hanem „békén hagyja” a Nagykőrösi utca névformát, azzal az indoklással, hogy „élő emberekről nem célszerű utcát elnevezni”.

Más helynévfajták, például a településnevek köréből a régiségből is szép számmal idézhetünk olyan példákat, amikor a névhasználók „értelmesítették” a számukra már elhomályosult jelentésű helyneveket: Sükesdfalva – Süketfalva, Káliz –Budakalász, Lancsuk – Lánycsók. A „Zsákdugó” és a „Gyíkló” nem futott be ilyen fényes karriert, az átpolitizált utcanevek ezen markáns példájára pedig már csak egy-egy régi újsághirdetés emlékeztet: „aki kíváncsi a sok nyereményre, az tekintse meg a Jacques Duclos utcai divatáruüzlet kirakatában”.

Ez a kis helytörténeti epizód is jól mutatja, hogy érdemes körültekintően közelíteni az utcanevek – vagy tágabb értelemben a helynevek – hivatalos használatának, kezelésének, átalakításának ügyéhez, hiszen sok közülük évszázados múltra visszatekintő darabkája a helyi és nemzeti nyelvnek, kultúrának.