Saját követőinek is egyre kellemetlenebb Vályi István
Az influenszer néhány hónapja az autós kontent mellett álhírgyártásba is kezdett, amit láthatólag nehezen viselnek a követői.
Az influenszer néhány hónapja az autós kontent mellett álhírgyártásba is kezdett, amit láthatólag nehezen viselnek a követői.

A hivatalos nyilvántartás szerint komoly gondok vannak az influenszer tulajdonában is lévő két cégnél.

Vályi István tehetségtelennek, butának és a hatalomhoz dörgölőzőnek nevezte a kijelentéseiről hírt adókat.

De ez is egy döntés, hiszen van az a pénz, amiért korpásodik a hajad, nem?




A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

A miniszterelnök szerint a higgadt magabiztosságra van most a legnagyobb szükség Magyarországon.

Nagy fennakadásokat okoz a hóátfúvás.

Nagy területen csökkenhet mínusz 15 fok alá a hőmérséklet.

Azt állítja, még beszélt is vele a halála előtt.

A kérése nem kivitelezhető – állítják a szervezetnél.

Több felületen is találgatások jelentek meg arról, kik lehetnek az idei vendégek, illetve mikor tartják meg a jobboldali konferenciát.

A Tisza és a DK is döntött: ők is a brüsszeli, háborús utat választják.

Fordulás után Raphinha második találata döntött a Barcelona javára, a katalánok 3-2-re verték a Real Madridot.

A Grimsby Town és a Brighton taszította rég nem látott mélypontra a Vörös Ördögöket.

Rendhagyó eseménynek adott otthont a Szépművészeti Múzeum.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.