Győri Béla hajnalai
Drámai visszaemlékezések, szívbemarkoló élettörténetek szakították szét a vasárnap reggelek korábbi csöndjét.
Drámai visszaemlékezések, szívbemarkoló élettörténetek szakították szét a vasárnap reggelek korábbi csöndjét.
Ha a nyugati nagyhatalmak nem változtatnak a politikájukon, akkor nagyon közel fog kerülni a világháború – jelentette ki a Fidesz frakcióvezetője.
Erdő Péter kiemelte: a pünkösdi történetben megjavul, ami a bábeli torony építésekor elromlott.
Päivi Räsänen volt finn belügyminiszter rövid budapesti látogatása kapcsán beszélt a Vasárnapi újság műsorában.
Max-Erwan Gastineau szerint Macron a múlt század kilencvenes éveinek embere.
A miniszterelnök-helyettes szerint az állampolgárság megadásával egyfajta történelmi igazságszolgáltatás is történt.
A rendszerváltozás kezdetéről Nagy Imre 1989. június 16-i újratemetésének 30. évfordulója alkalmából készített ünnepi műsorban nagy hangsúlyt kap a civil nézőpont – mondta Siklósi Beatrix, az M5 csatornaigazgatója az MTI érdeklődésére pénteken.
A kormányfő a Kossuth rádió Vasárnapi újság című műsorában úgy fogalmazott: reméli, hogy a választás után aktív magyar részvétellel szebb idők következnek az új Európa felépítésében.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
A Szoboszlai Dominiket is foglalkoztató csapat felkészül Luis Díaz távozására is, már megvan a lehetséges utód.
Hosszú kihagyás után júliusban ismét tétmérkőzés vár rá, ha ezúttal nem okoz csalódást a szurkolóinak.
Panyi Miklós ismertette a részleteket.
Az ukrán elnök sürgette a magyar vétó kijátszását is.
A világ döbbenten figyeli, hogyan vált az érdeklődő vádlottá.
A miniszterelnök politikai igazgatója értékelte a Tisza Párt kongresszusát.
Magyar Éva a Szent Lúcia-részben kapott fontos szerepet.
Ezt nem fogják elhinni!
A világ döbbenten figyeli, hogyan vált az érdeklődő vádlottá.
A miniszterelnök politikai igazgatója értékelte a Tisza Párt kongresszusát.
Magyar Éva a Szent Lúcia-részben kapott fontos szerepet.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.