idezojelek

Győri Béla hajnalai

Drámai visszaemlékezések, szívbemarkoló élettörténetek szakították szét a vasárnap reggelek korábbi csöndjét.

Pilhál György avatarja
Pilhál György
Cikk kép: undefined
Fotó: MTI/Cseke Csilla

Nyolcvanadik életévében meghalt Győri Béla. Az egykori rádiós újságíró nevére talán már csak az idősebbek emlékeznek – bennük viszont annál mélyebb nyomott hagyott. Győri Béla volt a Kossuth rádió 1987. november elsején induló Vasárnapi újság műsorának első felelős szerkesztője.

A posztot – a langyos magazinnak tervezett műsor vezetését – egyfajta lefokozásnak szánta a rádióvezetés a Krónika korábbi főszerkesztőjének.

Ám pechjükre nem így alakult. Dacára a hajnali hatórás kezdésnek, a Vasárnapi újság pillanatok alatt az adó leghallgatottabb műsorává lett. Eleinte főképp a határon túlra rekedt magyarság sorsával foglalkozó riportok alkották az adások gerincét, majd egyre több és több tabudöntögető belpolitikai téma került a műsorba. Némelyik „keménységén” ma már talán mosolyognánk, de akkor, amikor a vesztét érző pártállam még mindig – már csak azért is – erősnek akarta mutatni magát, nagyot szóltak ezek a hajnali riportok. 

Hát hogyne, hiszen a kitelepítésekről, a padlássöprésekről, később Recskről, az ÁVH-ról, a kékcédulás választásokról addig még pisszenni sem lehetett idehaza az éterben.

 Drámai visszaemlékezések, szívbemarkoló élettörténetek szakították szét a vasárnap reggelek korábbi csöndjét. Jámbor magazinműsor helyett a magyar közelmúlt tragédiáival, szemtanúinak nyers vallomásaival találta szembe magát a meghökkent hallgató.

Győri Béla vasárnap hajnalai felébresztették az országot.

Négy éven át vezette, szerkesztette a Vasárnapi újságot. Csak egy markáns Csurka István-rádiójegyzet örvén tudták eltávolítani tisztéből – de ettől csak még nagyobbra nőtt.

Borítókép: Győri Béla (Fotó: Cseke Csilla)

Vélemény hírlevélJobban mondva- heti vélemény hírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz füzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

 

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right
Novák Miklós avatarja
Novák Miklós

Megint csak a szív diadala

Szőcs László avatarja
Szőcs László

Atomfenyegetőzés férfihiúságból

Sitkei Levente avatarja
Sitkei Levente
idezojelek

Térkép e táj

Bayer Zsolt avatarja
Bayer Zsolt

Macron úr, harcoljon ön Ukrajnában!

A szerző további cikkei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.