Az Újpesti Dózsát sokkolta a magyar srác, akit Vitray a tévében lerománozott
Szenes Sándor a teljes ismeretlenségből lépett elő, s egy perc alatt óriási sztár lett Magyarországon.
Szenes Sándor a teljes ismeretlenségből lépett elő, s egy perc alatt óriási sztár lett Magyarországon.

A 87 éves Frankl András nyughatatlan életéről, az álságosan panaszkodó Forma–1-es pilótákról és a hagyományok tiszteletéről is beszélt lapunknak.

A televíziós műsorvezető korábban megerősítette, hogy nem akar újra megnősülni, akkor sporthasonlattal magyarázta el, miért.

Több mint egy évszázada, a spanyol nátha idején kezdett elterjedni az egézsségvédelem ezen eszköza a szigetországban.

Mező Gáborral, A média lenyúlásának titkos története című könyv szerzőjével Gyurcsány Ferenc felemelkedésének az okairól és a jól bevált mucsaizós-antiszemitázós taktikáról is beszélgettünk.

Vitray Tamás már várja, hogy rá kerüljön a sor és felvehesse a koronavírus elleni vakcinát.

A korábbi válogatott csatár, Kovács Kálmán máig nem érti, 28 éve miért tartották sértőnek a nyilatkozatát.




A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

Kedden ül össze legközelebb a kormány.

Az aktuális és a visszamenőleges pótdíjat is beszedik ilyenkor a helyszínen.

Vehemens stratégiával ugrik neki januártól a kampánynak a Tisza Párt elnöke.

Az egyik balesetben egy autó is kigyulladt.

Az oroszok szerint Európa nem akar békét.

Nemzetközi együttműködésben, két óceánon hajtottak végre nagyszabású akciókat.

„2029-ig akarják Ukrajnát felvenni az Európai Unióba.”

A rohanó világban szükségük van egy biztos pontra.

„Izrael népe veletek van, érezzük a fájdalmatokat, osztozunk a döbbenetetekben.”

Horváth Laura a 2023-as a CrossFit Gamesen aratott diadala után most újabb nagy győzelmet ért el.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.