Vasúti talpfák égnek Budapesten
A tűzoltók már oltják a lángokat.
A tűzoltók már oltják a lángokat.
A Fidesz–KDNP jelöltje nyert az ellenzék jelöltjével szemben.
Nagy tömegű építési törmelék illegális lerakását sikerült leállítani a nagytétényi Duna-parton.
Őrtüzet gyújtottak Budafokon a székely autonómia napján. 2013-ban először itt tűzték ki magyar városházára a székely zászlót.
Közel egyórás megfeszített munka után az egységek nyolc vízsugárral fékezték meg a tűz továbbterjedését.
Az MLSZ NB II-t lezáró határozatának köszönhetően feljutott a labdarúgó NB I-be a Budafoki MTE.
A szavazást azért kellett megismételni, mert a bíróság döntése értelmében szavazategyenlőség alakult ki ebben a körzetben.
Jól előkészített és szakmailag alátámasztott beruházásokat csak azért blokkolni, mert egyeseknek ez politikai érdekük, felelőtlenség – fogalmazott a XXII. kerületi polgármester.
A Fővárosi Ítélőtábla a fővárosi és a helyi választási bizottság határozatát megváltoztatva határozott úgy, hogy a XXII. kerületi 8. számú egyéni választókerületben érvénytelen a választás.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Magyar Péter még ellenzéki véleményformálók szerint is gyengén szerepelt.
A főszezonban idén is sokan használtak SZÉP-kártyát.
A miniszterelnök a Harcosok Klubjába posztolt.
A rendőrség nyomoz.
„Trump vethet véget az ukrajnai háborúnak.”
A Fidesz frakcióvezetője megunta, hogy a „balos és liberális újságírók/propagandisták másfél hete lapítanak az ügyben”.
A Magyar Nemzeti Médiaszövetség közleményben ítélte el a Tisza Párt kötcsei rendezvényén történt atrocitásokat.
„Trump vethet véget az ukrajnai háborúnak.”
A Fidesz frakcióvezetője megunta, hogy a „balos és liberális újságírók/propagandisták másfél hete lapítanak az ügyben”.
A Magyar Nemzeti Médiaszövetség közleményben ítélte el a Tisza Párt kötcsei rendezvényén történt atrocitásokat.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.