Itt a bejelentés: a Vodafone után újabb telekommunikációs cégben szerzett részesedést az állam
A magyar állam közvetett részesedést szerzett a Yettel Magyarországban – közölte a Gazdaságfejlesztési Minisztérium.
A magyar állam közvetett részesedést szerzett a Yettel Magyarországban – közölte a Gazdaságfejlesztési Minisztérium.

A társaság először alkalmazza működése során az inflációkövető díjkorrekciót.

Felgyorsult a mobilnet iránti igény növekedése, de a hanghívásokban és az SMS-forgalomban is növekedés látható az előző év nyarához képest.

A Z generáció tagjai egyre többször vágynak digitális detoxra, és nem akarnak félmillió forintot költeni (fél)évenként egy új készülékre.

Szombaton kora reggeltől több helyen leállt a Yettel mobilszolgáltató hálózata, dél előtt valamivel már ismét elérhetővé vált.

A vállalat három országban használja az új márkanevet, Magyarország mellett Szerbiában és Bulgáriában.




A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

Magyar Péter román földnek nevezte Erdélyt, összetűzésbe került a helyi vezetőkkel, egy politikusa pedig az asszimilációt sürgette.

Még a baloldali elemzők is elismerik, hogy a politikai teljesítményt nézve a Fidesz nyerte meg az őszt. A tél beköszöntével valóban átrendeződni látszik a politikai térkép? Gyengült-e a Tisza Párt és Magyar Péter a kiszivárgott adótervezet miatt? Hová lett a lendület?

Most mindenki hozzájuthat a miniszterelnök által aláírt pulóverhez.

Tragédia történt a rácsok mögött.

Svédországban több mint egy évtizede okoznak súlyos problémákat a bandaháborúkhoz köthető lövöldözések és robbantások.

Találatot és tüzet rögzítettek a létesítmény területén – áll a közleményben.

Míg az Egyesült Államok stratégiai alkualapnak tekintené az összeget, Berlin és Brüsszel szerint Európa nem engedheti át a döntést az amerikaiaknak.

Élő adásban öntötte ki a szívét Késely Ajna, aki szerint az ő hátát nem védi pajzsként az olimpiai arany.

Szerelem, humor és önismeret a 70-es évek New Yorkjában.

Hetvenhét éves korában elhunyt Takács Ferenc irodalomtörténész, író, akinek halálhírét családja közlése alapján Szeifert Natália író osztotta meg a nyilvánossággal.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.