A november 30-án induló „Mentsük meg a lábakat!” ingyenes rendezvénysorozat célja, hogy megelőzzék a cukorbetegség egyik legsúlyosabb szövődményét, a fekélybetegséget. Magyarországon a nem baleset következtében végzett lábamputációk mintegy 70 százalékát cukorbetegség miatt kell elvégezni.
A kór egyik szövődménye, a fekélybetegség, annak is legsúlyosabb és legmakacsabb változata a lábszárfekély gyakran a sebek nem megfelelő kezelése miatt alakul ki. Sokszor nem figyelnek lábukra eléggé az érintettek, pedig minden második amputáció megelőzhető, elkerülhető lenne – a probléma súlyosságának felismerésével, megfelelő sebkezeléssel és egy hatékony alternatív gyógymóddal, az úgynevezett lökéshullám-terápiával lábakat lehetne megmenteni – olvasható a szervezet közleményében.
A rendezvényre ellátogató érdeklődők gyors és hatékony gyógymódokról kaphatnak tájékoztatást, illetve szakértőktől segítséget. Az érintettek sebész illetve érsebész szakorvosoktól, dietetikus illetve diabetológus szakemberektől kaphatnak választ kérdéseikre, illetve orvosi javaslatot problémáikra. A kampánysorozat keretében Budapesten három alkalommal, majd Kecskeméten, Veszprémben és Győrben tartanak előadásokat.
A diabéteszről, mint krónikus betegségről, illetve annak komplikációiról nem lehet eleget beszélni. Kilencszázezerre tehető hazánkban a nyilvántartott diabéteszes betegek száma. Közel 2,5 millióan lehetnek viszont azok, akiknél még nem alakult ki a betegség, de a helytelen életmód miatt a veszélyeztetett kategóriába tartoznak. A világon megközelítőleg az emberek 7 százaléka szenved cukorbetegségben, és az arányszám évről évre növekszik.
A cukorbetegség egyik legsúlyosabb és leggyakoribb szövődménye a fekélybetegség, annak is a talán legmakacsabb változata a bőr rétegeiben kialakuló lábszárfekély, melyről viszont a betegek már kevesebbet tudnak: kiket, milyen korosztályt érint, miként alakul ki, illetve milyen komoly következményei lehetnek, ha nem megfelelően kezelik.
A roadshow első időpontja és állomása: 2013. november 30., szombat Budapest, Harmónia Gyógyászati Központ.
Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!