– Az ügyben csak válaszintézkedéseket tudunk tenni, így a 20. szankciós csomag és a 90 milliárd eurós hitelcsomag blokkolását sem tudjuk elengedni – mondta újságírói kérdésre válaszul.
Támogatás a pedagógusoknak
A magyar kormány a tegnapi ülésén arról döntött, hogy
minden pedagógus 150 ezer forintos extra juttatást fog kapni.
Gulyás Gergely elmondta: egy uniós megállapodás értelmében a pedagógusok bérének el kell érnie a diplomás átlagbér 80 százalékát.
A támogatás 12 százalékban uniós, 88 százalékban hazai forrásból valósul meg – tájékoztatott a miniszter.
A megtámadott kormánypárti aktivista ügye is szóba került a tájékoztatón.
– A választásnak van tétje, ez járhat vitákkal, de nem járhat erőszakkal. A magyar kormány határozottan elutasít mindenfajta erőszakot.
Az erőszak elfogadhatatlan, és nem lehet része a politikai életnek
– jelentette ki a tárcavezető. Úgy látja, hogy az a gyűlöletkampány, amely ennek a választási kampánynak a része, mindent felülmúl.
– Határt kell szabni az erőszaknak, pedig itt lényegesen szabadabb, liberálisabb demokrácia működik, mint Németországban, ahol hatósági eljárás indul az ellen, aki Pinokkiónak nevezi a szövetségi kancellárt. Ha idehaza valaki megnézi, milyen megjegyzések hangzanak el a kormánypártok képviselőire, a miniszterelnökre, a német államgépezet megbénulna ennyi büntetőeljárás lefolytatása miatt. Ugyanakkor minden politikai erőnek felelőssége van abban, hogy a verbális erőszak fizikális erőszakba végképp nem csaphat át – húzta alá.
Magyar Péter újabb bulibotrányával kapcsolatban felidézte: a Tisza elnöke korábban két dolgot ígért meg, az egyik, hogy el kell törölni a mentelmi jogot, a másik, hogy nem lesz képviselő az Európai Parlamentben. Egyiket sem tartotta be. Ez hitelességi kérdés, megmutatja, mire számíthatunk Magyar Pétertől – jegyezte meg Gulyás Gergely.






















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!