Sniccerrel vágott le választási plakátokat egy férfi szerdán reggel hat óra körül a VI. kerületi Hunyadi téren, majd többször megütötte az esetet mobiltelefonnal rögzítő szemtanút – közölte a Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK).
A VI. kerületi rendőrkapitányság nyomozói még aznap azonosították a feltételezett elkövetőt.
A kerületben lakó harminchét éves F. Pétert garázdaság és könnyű testi sértés vétség megalapozott gyanúja miatt hallgatták ki.
Őrizetbe vették, és kezdeményezték bíróság elé állítását.
A gyanúsított beismerte a bántalmazást.
A Magyar Nemzetnek ifjabb Lomnici Zoltán alkotmányjogász azt mondta, hogy az elkövető szabadságvesztést is kaphat a rongálás és a testi sértés miatt.
Mint beszámoltunk róla, felvétel készült arról, hogy rátámadnak egy fideszes aktivistára, aki tanúja volt annak, hogy választási plakátokat rongálnak meg. A támadó estefelé a kutyáját sétáltatva járkált a Hunyadi tér környékén, menet közben pedig
módszeresen levagdosta a Fidesz–KDNP helyi jelöltjének plakátjait.
Ez szemet szúrt egy fideszes aktivistának, telefonjával kamerázva követte az illetőt, akinél egy vágóeszköz is volt. Miután számonkérte, hogy miért rongál, a férfi rátámadt és többször megütötte.
A megtámadott aktivista, Bocskai Tamás az esettel kapcsolatban a Magyar Nemzetnek nyilatkozott, erről szóló cikkünket ide kattintva olvashatja.



















Lorem ipsum dolor sit amet, consectetur adipiscing elit. Sed do eiusmod tempor incididunt ut labore et dolore magna aliqua. Ut enim ad minim veniam, quis nostrud exercitation ullamco laboris nisi ut aliquip ex ea commodo consequat.
Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!