Erősítéssel a hatékony fogyásért

Kondizással is sokat tehetünk azért, hogy fogyjunk, de ha hibásan kivitelezzük a gyakorlatokat, vagy nem megfelelőeket végzünk, könnyen elmaradhat a várva várt siker – olvasható a CsupaSport cikkében.

Forrás: CSUPASPORT.HU2021. 04. 23. 10:15
null
A súlyzós edzések között érdemes hagyni egy nap pihenőt Forrás: PEXELS
Vélemény hírlevélJobban mondva- heti vélemény hírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz füzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Ha fogyni szeretnénk, elsősorban követnünk kell a megfelelő étrendet, és a testmozgásról sem szabad megfeledkeznünk. Szakemberek egyhangúan állítják, hogy kizárólag akkor érhetünk el sikert, ha mindkettőben következetesek maradunk. Mivel emberek vagyunk, hibázunk, így előfordulhat, hogy sokhetes próbálkozásunk ellenére a mérleg ugyanannyit mutat, mint amennyit a fogyókúra elején. Ennek számos oka lehet, amelyek közül az egyik, ha nem megfelelő edzésprogramot választunk, illetve nem jól kivitelezzük az előírt erősítő gyakorlatokat. Csokorba gyűjtöttünk néhány tipikus hibát, amelyeket elkövethetünk, és ehhez részben Berkes László, a Magyar Testépítő- és Fitneszszakszövetség testépítőszakág-vezetője segítségét kértük.

Nem edzünk

Amikor veszítünk testsúlyunkból, elkerülhetetlen, hogy csökkenjen az izomtömegünk, bár ennek mértéke nagyban függ attól, hogy mennyi rostban gazdag ételt fogyasztunk. Ha egyáltalán nem végzünk erősítő edzéseket, s közben mérsékeljük a kalóriabevitelt, valószínű, hogy veszítünk izmunk tömegéből, és anyagcserénk is lelassul.

Ezzel ellentétben ha megdolgoztatjuk izmainkat, eredményesen mérsékelhetjük a zsírmentes testtömeg csökkenését, felpörgethetjük anyagcserénket és a zsírégetést. Minél nagyobb a zsírmentes testtömegünk, annál könnyebb fogynunk és tartanunk testsúlyunkat.

Túl sokat edzünk

Mások azt a hibát követik el, hogy túl sok időt töltenek erősítéssel. Több tanulmány is alátámasztotta, hogy a túlzásba vitt edzés a legtöbb embernek hosszú távon fenntarthatatlan, így előbb-utóbb stressz kialakulásához vezet. Ezen kívül akadályozza az adrenalinhormon termelődését, amely a stresszre adott válaszért felelős.

A súlyzós edzések között érdemes hagyni egy nap pihenőt
Fotó: PEXELS

Ha csupán heti néhány alkalommal súlyzózunk, illetve végzünk kardioedzéseket, sokkal hatékonyabban serkenthetjük az anyagcserét.

Nem használunk súlyzókat

A fogyás nélkülözhetetlen kelléke a rezisztenciaedzés, amihez elkerülhetetlen, hogy súlyzókat használjunk. A tapasztalat azt mutatja ugyanis, hogy a súlyok emelése az egyik leghatékonyabb módja az izomnövelésnek és az anyagcsere fokozásának. Ezen kívül javítja a testösszetételt, és nagy mértékben segíti elő a has körüli súlyfelesleg ledolgozását. Az sem elhanyagolható szempont, hogy mivel a megdolgoztatott izmok serkentik az anyagcserét, akkor is égetnek kalóriát, amikor éppen nem edzünk. A legjobb, ha felváltva végzünk aerob- és súlyzós edzéseket.

A teljes cikket ITT olvashatja tovább.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.