„A régi világ? A muzsikálható, gavalléros magyar világ? Az ma már úgysincs”

77 éves a Magyar Nemzet – új rovatunkban legendás idők lapszámaiból idézünk.

Augusztus 25-ével új sorozatot indított az MNO. 1938-ban ezen a napon jelent meg a Magyar Nemzet első száma, ebből az alkalomból pedig múltidézésbe fogtunk. Keressék mindennap a 77, illetve 50 évvel ezelőtt megjelent cikkeket az MNO-n! Válogatásunkban riportok, publicisztikák, interjúk, hírek sorakoznak majd az adott napi számból, bepillantást engedve nemcsak a korba, de az azt bemutató Magyar Nemzet szellemiségébe is.

Nem akarnak tányérozni a cigányok

Sötét udvari lakás egy Rákóczi-körúti házban. Az egyik szobában buzgó fiatalember tessékel az irodába befelé, az irodában ravasz, redőnyös, rekeszes íróasztal, a falon színes totemtáblák, primitív bálványok, faragott kisistenek, azt mondja fölöttük az írás, hogy cigánybabonák.

– Forradalmár taxisoktól tarthattak a budapesti utasok

– „Szocialista haladás”: rá sem lehetett ismerni a palóc falura
– Villamossal mentették a bírót Kispesten
– Így változtatta meg a zalaiak életét az olajkincs
– Mindenkit megdöbbentett a gróf

A további bejegyzéseket itt olvashatja.

A Magyar Cigányzenészek Országos Szövetsége van itt. Az íróasztal mögött a Szövetség főtitkára, Mázor Béla. Őhozzá fordulok a kérdéssel, mi igaz abból, hogy a cigányzenészek összefogtak, nem akarnak tányérozni többet, rendes kifizetést akarnak.

– Bizony azt szeretnénk – mondja Mázor Béla. – Szövetségünk, mely azért alakult három évvel ezelőtt, hogy a cigányzenészek művészi és polgári presztízsét fokozza, el szeretné érni ezt is. Mert kérem rettenetes az, ami ma a cigányzenészeknél van. – Minimális munkabért és szabályozott munkaidőt emleget, akárcsak egy textilmunkás.

– Nem lesz ebből baj? – kockáztatom meg az ellenvetést. – Amióta világ a világ, a magyar cigány sohasem volt szakmunkás. – Kérem, amikor olyan reformok korszakát éljük, ez a reform is időszerű.

Mázor főtitkár elmondja, hogy a cigányzenészek helyzetét rendezni kell, de sürgősen, mert: a cigányt nem fizetik, a cigány ki van szolgáltatva mindenkinek, a cigánynak legfeljebb fillérek ha jutnak, ez az élet nem élet, kutyaélet.

A helyzet ugyanis az, hogy a legtöbb kávéházban, kocsmában, vendéglőben, ahol a cigány muzsikál, a helyiség tulajdonosa nem fizet neki, de semmit se. Mondván, hogy ott a tányér. Ami kevés pénzt meg kapnának, azt elviszik az impresszáriók. Főképpen ez fáj. Ezzel szemben, ha rendes, kollektív szerződések lennének, ebből a vendéglátóiparnak is csak haszna lenne, el lehetne járni a szerződésszegő cigányzenésszel szemben. A prímássztárokat bandástól együtt kapkodják, mint a cukrot, feljött a csillaga ismét a magyar nótának, dzsessz helyett szívesebben hallgatják megint a magyar nótaszót, a kereslet nő, a szövetség és tagjai felelősséget, kötelességeket vállalnának.

– A tányér fillérjeiről lemond a cigány – mondja komolyan Mázor – azért, hogy az a kis megélhetése meglegyen.

Bura Sándor kedves, arannyal futtatott joviális cigányarca komolyan fordul felém. Most nem a fülembe húzza, csendesen, szívfájdítóan, hogy felleg borult az erdőre, most az elnök úrral beszélek, a Cigányzenészek Szövetségének elnökével.

– Bizony jó is volna, szeretné is mindenki, ah a tányér eltűnne – mondja Bura. – A régi világ? A muzsikálható, gavalléros magyar világ? Az ma már úgysincs. Legalább rendes megélhetése lenne meg a cigányzenészeknek. Vidéken még rosszabb, mint Pesten. Túl sokan vagyunk. Mindenki erre tart, mindenki Pesten akar szerepelni, rádióban játszani. Budán pláne, milyen rosszak a viszonyok! Tíz pengőt ha kapnak esténkint, aztán hányan vannak hozzá, a legelső helyen, a legnagyobb szállodában 50 pengőt kap a zenekar, tíztagú bandával. Egyetlen szerencsének a külföld. Hogy kell, hogy odaviszik a magyar cigányt. A tekintélye is egészen más Nem igaz, hogy a tányér hozzánk tartozik. Monte Carlóban voltam a bandával, a Sporting Clubban muzsikáltunk, hatezer frankot kaptunk egy hétre. És másképpen is veszik az embert

– Elnök úr, haragszik az ügynökökre?

Bura dühbe jön. – Rablók! Leszedik a tejfelt, a zenészek meg az éhkoppot nyelik. Tíz százalék jár az ügynöknek a banda napi keresetéből. Hát én ezért hegedüljek? Mind az egész haragszik rám, én már évek óta nélkülük dolgozom. Kavarják a paklit, ah a külföld érdeklődik valaki után, lebeszélik, ötödrangút vesznek, csakhogy azon keressenek.

A másik nagy bandafőnök, Farkas Jenő, a mondén helyek prímása, azt mondja: – Ragaszkodunk ahhoz, hogy eltűnjön a tányér. Meg kell hoznunk ezt az áldozatot, muszáj, kezitcsókolom. A kisebb társaságok sehogyse élnek. Az a cigányság csak villamosra keres. Kint laknak Kispesten, Erzsébeten, a környéken, aztán csak ide-oda 60 fillér a villanyos, egy pengő a gázsi, egy pengőt majd elvillanyosoznak.

– Nem lesz rossz ebből a nagy áldozatkészségből? A nagy bandáknak csak jut nagyobb pénz is, azoknak, akik nem kiskocsmákban muzsikálnak. Akad még magyar ember Pesten is, aki szívesen hallgatja, ha a fülibe húznak egy-egy nótát.
– Kezitcsókolom, tányér, vagy nem tányér, de ha mégis uraknak muzsikálunk, az úr rendes borravalót csak ad.
– Szóval: tányérból tenyérbe?
– Valahogy így.

És most lássuk a rajkókat. Akik számosan vannak, mint égen a a csillag és minden zörgőcsontú piszkafasovány amerikai hölgy elsősorban őket keresi meg, mint főnevezetességet. A göndörhajú temperamentumos kis purdékon legelteti szenzációra vágyó szemeit.

A rajkók karmestere Rigó Gábor. Előkelően begombolkozik, amikor nekiszegezem a kérdést, hogyan is állnak a tányérral. – Nem nyilatkozhatom – mondja előkelően mint Eden, vagy Halifax.

Végül nagy óvatosan nekiindul: – Mint annak idején is kifejtettem, megalázó dolog a tányérozás. Ez a privát véleményem kérem. Nem szólhatok hozzá, de ez nem létforma. Viszont a mostani gazdasági viszonyok között nem tartom keresztülvihetőnek, napi 30-40 pengővel megterhelni a kávést. Ezt sem az üzem, sem a vendég nem fizethetné meg.

A kávéházban két társaság – a hölgyek keseszőkék, laposak, a hátuk közepéig ki vannak vágva, zörög a csontjuk és hangosan használják a lovelyt és a sűrű a-o-ah-akat, angolok persze – a szemük már nagyon csillog, az asztal tele üveggel, a hölgyek ringatják a derekukat. Ugyan nekiszíveskedtek. A karmester úr kimenti magát, elfoglaltságára való tekintettel. Udvariasan meghajol és távozik.

A kávéházban felzendül a Kék a kökény, recece. Vége az interjúnak.

I. M. (1938., szeptember 4., 12. oldal)

Tisztább lesz a levegő Kőbányán

A levegő szennyezettségéről tárgyalt a X. kerületi tanács. Az egészségügyi osztály tapasztalata szerint az utóbbi esztendőben, az intézkedések nyomán tisztább lett a levegő a kerületben. Kevesebb a lakosság panasza is: tavaly az első fél évben 24, ebben az évben kilenc bejelentés érkezett a tanácshoz, a rossz, szennyezett levegő miatt. 1964 óta 16 szennyező gócot szüntettek meg. A tanács kötelezi a vállalatokat, hogy csak olyan új tüzelőberendezést létesíthetnek, amellyel a legkevésbé szennyezik a levegőt. Egyes gépek, berendezések felállításához, működtetéséhez csak akkor járulnak hozzá, ha az üzem gondoskodik a por, gőz, gázok közömbösítéséről, illetve megfelelő elvezetéséről. Leállították az Elektromos Készülékek és Anyagok Gyára egyik műhelyének működését és az igazgatót pénzbírsággal sújtották, mert nem gondoskodott a munkahely közegészségügyi előírásainak betartásáról, másrészt a műhely melletti lakóterület levegőjét is állandó szennyezés érte.

A lakótelepek szomszédságában levő Metalloglobus Vállalat erősen füstölő olvasztókemencéinek működését is megszüntették. A tanács rendeletére a Fővárosi Kenyérgyár 6. számú üzemében meghosszabbították a kéményt, és a koksztüzelésről fatüzelésre térnek át. Felszólították a Műszéntermelő Vállalatot, szüntesse meg a savgőz szennyezést, a Pestvidéki Brikettgyár a koromszennyezést, az Észak-magyarországi Vegyi Művek Gém utcai telepe a savgáz- és koromszennyezést. Gondoskodnak róla, hogy egyes üzemek, mint például a Reanal gyár, a bambiüzem, az Elektromos Ktsz ne a lakóházak ablakai felé vezesse az egészségre ártalmas gázokat.

Kőbányán jelenleg 26 szennyező gócot tartanak nyilván. A tanácsnak gondot okoz, hogy ezek egy része kitelepítésre ítélt vállalat, és a felettes szervek nem döntöttek még arról, kaphatnak-e ezek az üzemek anyagi segítséget a levegőszennyezést megszüntető berendezés létesítésére, illetve a technológia megváltoztatására. A vállalatok addig saját erőforrásaikból próbálnak javítani a helyzeten, ez azonban kevés a végleges rendezéshez.

Mérnökök és technikusok részvételével egy bizottság megvizsgálta két nagy lakótömb kéményeinek magasságát: 130-at szabálytalannak találtak. A tanács szerint szükséges lenne, hogy a rendőrség ellenőrizze azokat a járműveket, amelyekben szennyeződést okozó anyagokat nem megfelelő körülmények között szállítanak.

A tanács határozata szerint újra felkutatják, milyen üzemek szennyezik a leginkább Kőbánya levegőjét és milyen újabb gócok keletkeztek. Ellenőrzik az 1965 júliusában hozott határozatok végrehajtását, s ahol az nem történt meg, azonnal intézkednek.

(1965. szeptember 4., 3. oldal)

Válogatta: Bittner Levente
Észrevétele, javaslata van? Ossza meg velünk, írjon a [email protected] címre!