Mielőtt még a szakértők előterjesztésére sor került volna, dr. Ulain Ferenc felállott és a következőket mondotta:
– A törvényszék kihallgatta az egyik detektívet, az ügyész úr is kérdéseket intézett hozzá, megkérdezte a tanácselnök úr az elhangozz vallomással kapcsolatban Tomasovot is. Ezek után az történt, hogy a szünetben két detektív bevitte Tomasovot az egyik szobába és nyolc-tíz percig kérdezte ki őt olyan részletekről, amelyekről a főtárgyaláson Tomasov már feleletet adott a törvényszéknek. Ilyen eljárásra még nem volt példa Magyarországon.
Dr. Lengyel Ernő tanácselnök ezért a kijelentésért ismételten rendreutasította a védőt. Ezután heves jelenet játszódott le Kotsis Miklós ügyészségi alelnök és Ulain Ferenc között. Az összeszólalkozás utána a tanácselnök harmadszor is rendreutasította Ulain Ferencet, majd hozzátette: – Felhívom a védő urat, tartózkodjék a hasonló kijelentésektől, mert különben kénytelen lennék rendbírságot alkalmazni.
A nagy izgalmat keltő vita ezzel be is fejeződött, utána az elnök a szakértők kihallgatását rendelte el.
Mondada törvényszéki hites szakértő terjesztette elő ezután szakvéleményét. Rámutatott arra, hogy a szeptemberi külpolitikai rémhírek következtében a zsírdrágulás ugrásszerű emelkedést mutat. A Perlesz cég úgyszólván minden egyes alaklommal meg nem engedett haszonhoz jutott és átlagban igen magas haszonkulcsot számított fel a beszerzési árakhoz képest.
Dr. Ángyán Béla, majd több védő intézett ezután számos kérdést Mondada szakértőhöz. Ezután az elnök a tárgyalást félbeszakította és folytatását szombat reggel kilenc órára tűzte ki.
(1938. november 5., 9. oldal)
Machos Ferenc visszavonul
Vasárnap játssza utolsó idei bajnoki mérkőzését a Vasas és minden jel szerint ezen a találkozón biztosítja is első helyét a csapat. Miután bajnoki cím a tét, a játékosok fokozott gonddal készülnek az összecsapásra. Az edzéseken szorgalmasan részt vesz Machos Ferenc is – hátha ismét szükség lesz rá: A vasárnapi mérkőzést követően azonban Machos befejezi az edzéseket – többé nem futballozik. Visszavonul, a Vasas ifjúsági csapatának edzője lesz.
Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!