Mi lesz Berlusconi sorsa?
Kedden a 2010-es költségvetés zárszámadásáról szavaz a képviselőház, miután az október 11-i voksoláson nem született többség – a kormány és az ellenzék 306-306-ra végzett. Három nappal később Berlusconi bizalmat kapott a folytatáshoz, de az olasz sajtó szerint kétséges, hogy hasonló eredmény születik kedden is. Roberto Maroni belügyminiszter szerint „nincs meg a többség”.
Ugyanakkor Berlusconi szerint kormánya továbbra is többséget élvez, annak ellenére is, hogy az utóbbi napokban a miniszterelnök távozását sürgeti az ellenzéki oldal. „Nem hiszek bábminiszterelnök vezette szakértői kormányban, és a koalíció bővítésében sem” – jelentette ki. Mindenesetre ha az olasz kormányfő nem kap többséget, Giorgio Napolitano államfő a pártokkal egyeztetve dönthet a politikai folytatásról.
Még a Berlusconi-család birtokában lévő Il Giornale szerint is csak 20 százalékos Berlusconi maradási esélye.
Megszorítások Franciaországban
Az olasz belpolitikai problémák mellett „jelentéktelen” mellékszálnak tűnhet a francia miniszterelnök által bejelentett megszorítócsomag. Saját szavai szerint 1945 óta az egyik legszigorúbb költségvetést jelentette be hétfőn Francois Fillon. A miniszterelnöknek az a célja, hogy a gazdasági lassulás ellenére Franciaország tartani tudja a deficitcsökkentésre tett ígéreteit, s hogy az alacsonyabb kamatozású hitelfelvétel érdekében megtarthassa „AAA”-s minősítését.
„Többéves erőfeszítés áll előttünk” – mondta Fillon. „Ahhoz, hogy 2016-ban zéró legyen a deficit, márpedig ez a célunk, több mint 100 milliárd eurót kell megtakarítanunk” – hívta fel a figyelmet a miniszterelnök a kormányülést követő sajtótájékoztatón. A francia kormány jövőre 4,3 százalékos, 2013-ban pedig 3 százalékos GDP-arányos államháztartási hiánnyal számol.














Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!