Új szerb légitársaság a láthatáron?

Szerbiának eltökélt szándéka, hogy megmenti a nemzeti légitársaságot, a Jat Airwayst, amely átszervezésének az elkövetkező négy hónap alatt, azaz a jelenlegi kormány megbízatásának lejártáig be kell fejeződnie.

WL
2012. 02. 06. 19:13
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A francia nagykövettel folytatott megbeszélésen jelen volt Vladimir Ognjenovics, a Jat igazgatója is, aki elmondta, hogy a Jat Tehnika és a francia AirBus repülőgépgyártó közötti kapcsolatok „rendkívül jók, különösen azóta, hogy együttműködési jegyzőkönyvet írta alá a két cég”. A Jat első embere „egy esetleges stratégiai együttműködési szerződés megkötésének lehetőségétől„ sem zárkózott el.

A francia nagykövet ezek után azt firtatta, hogy „legkésőbb mikor esedékes a szerb légitársaság gépparkjának a lecserélése”, mire szerb tárgyalópartnerei azt válaszolták: „elképzelésük szerint Szerbia kezdetben lízingelné a gépeket, 2015-től pedig már hozzájuthatnának az új AirBus-okhoz, pontosabban négy darab A-319-eshez vagy 320-ashoz„.

Mindehhez azonban a szerb miniszter Párizs támogatását is kérte Szerbia uniós tagjelölti státuszának megadásához.

Egy újonnan felálló szerb nemzeti légitársaság gépparkjának cseréjében jó üzleti lehetőséget látva Moszkva is lépett: a Blic újság értesülése szerint hamarosan Belgrádba érkezik a Szuhoj orosz repülőgépgyár küldöttsége, hogy a Szuhoj Superjet 100-as utasszállító géppel varázsolja el a szerb üzletembereket és a kormány tagjait.

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.