A két politikus közös sajtóértekezletén Merkel kijelentette, hogy nem számít az eurózóna válságának elmélyülésére. „Mindannyian azért dolgozunk, hogy gazdasági szempontból minél előbb talpra álljunk” – mondta, hozzátéve, hogy reméli, némi visszaesés után újból sikerül elérni a gazdasági növekedést.
A francia kormányfő, akinek hivatalba lépése óta ez az első németországi látogatása, kifejtette, hogy a francia politikai vezetés kész határozott reformokat végrehajtani a nemzetgazdaság ösztönzése érdekében. Mint mondta, az ország elkötelezett a mellett, hogy „megszűnjön a jövő nemzedékeinek terhelése a folyamatosan növekvő tartozásokkal és behozzuk a politikai cselekvésben kialakult lemaradást”.
„Ellenőrzésünk alatt kell tartanunk állami pénzügyeinket” – hangsúlyozta Jean-Marc Ayrault. Leszögezte, hogy Franciaország 2013-ban is meg akarja tartani a GDP-hez viszonyítva 3 százalékos államháztartási hiányt.
Már megint Görögország
Angela Merkel Görögországra kitérve sürgette az európai pénzügyminisztereket, hogy dolgozzanak ki gyors megoldást a zilált görög pénzügyek rendbetételére. Elutasította azonban azt, hogy az Athén által eddig kapott kölcsönöknek akár csak egy részét is leírják.
Ayrault szerint „Görögországgal kapcsolatban közeleg a döntés pillanata, és Németországhoz hasonlóan Franciaország is bízik abban, hogy a lehető leghamarabb megszületik a döntés”. A francia miniszterelnök kijelentette: egyetértés van azzal kapcsolatban, hogy mindent meg kell tenni Görögország eurózónában tartása érdekében.
Lengyelország is kompromisszumra törekszik Berlinnel
Kompromisszumos megoldást akar elérni az Európai Unió 2014–20 közötti költségvetésének ügyében Németország és Lengyelország – mondta a német és a lengyel kormányfő szerdán Berlinben.