A közbeszerzési eljárások 2012. november végi feldolgozottsága szerint az eljárások száma negyedével, 7773-ra csökkent, viszont az 1223,3 milliárd forintos közbeszerzési érték mindössze 9 százalékkal alacsonyabb a tavalyinál. Az egy közbeszerzésre jutó érték ugyanakkor 20 százalékkal, 157 millió forintra növekedett – ismertette az adatokat az elnök.
Az értékből 30-30 százalék jut a közjogi szervezetekre és a helyi önkormányzatokra. A központi költségvetés 20, míg a közszolgáltatók 15 százalékkal részesednek az idei közbeszerzések értékéből. A 7773 közbeszerzésből 4 ezer folyt nemzeti eljárásrendben, az időközben módosított közbeszerzési törvény szerint.
Az első három
A nemzeti eljárásrendben az eljárások 53 százaléka hirdetmény nélküli tárgyalásos volt. Ezeknél három kis- és középvállalkozást (kkv) kell felhívni ajánlattételre, ha az árubeszerzés vagy szolgáltatás becsült értéke nem éri el a huszonötmillió forintot, vagy az építési beruházás becsült értéke nem éri el a százötvenmillió forintot. A közbeszerzések értékének viszont csak egyharmada jutott erre a körre.
A második helyen a módosítás előtti törvény (amely az uniós értékhatár alatti eljárásokra vonatkozik) alapján megtartott egyszerű eljárások állnak, darabban és értékben is egyharmados aránnyal. A harmadik helyen a közösségi rezsimbe tartozó nyílt eljárások szerepelnek, az eljárások számából 12, az értékből pedig 23 százalékos részaránnyal.
A kkv-k is támogatják az eljárást
Az elnök meggyőződése szerint a hirdetmény nélküli tárgyalásos eljárások nem járnak korrupciós veszéllyel. Ezt azzal magyarázta, hogy az ajánlatkérőnek három vállalkozót mindenképpen fel kell hívnia ajánlattételre abból a körből, amelyből szívesen szerződne. A kkv-k is támogatják ezt az eljárást, hiszen a piacukat bővíti. A korrupció azért sem fenyeget, mert az eljárás eredményéről szóló tájékoztatót tartalmazó hirdetményt kötelező közzé tenni, és ettől transzparenssé válik az eljárás.
Az év eleje óta többe kerül a jogorvoslat, miután megemelkedtek az igazgatási szolgáltatási díjak. Gajdos Róbert ezt nem a jogorvoslati jog korlátozásának, hanem a felesleges, visszaélésszerű jogorvoslat visszaszorításának tartja.